Őrület, hol pihen a vidéki elit: hiába a húzós árak, tömegek vesznek itt nyaralót

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület, hol pihen a vidéki elit: hiába a húzós árak, tömegek vesznek itt nyaralót

A Balaton turisztikai térség hazánk egyik legkedveltebb úti célja, amely a klasszikus vízparti üdülés mellett páratlan természeti látványosságokkal, kulturális attrakciókkal és tartalmas programokkal várja a turistákat a nyári főszezonon kívül is. A térség kínálatában megjelenik a vízparti nyaraláson kívül a kulturális és egészségturizmus, bor és gasztronómia, aktív- és ökoturizmus. Nem mellesleg a pandémia során megnövekedett az érdeklődés a tó körüli ingatlanok iránt is. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy egyre többen vásárolnak itt nyaralókat is, melyek ára brutálisan megugrott az elmúlt néhány év során. Cikkünkben most annak jártunk utána, mit mutatnak a jelenlegi árak, mennyiért vehetünk most nyaralót a Balaton körül. Illetve megnéztük azt is, melyek manapság a legnépszerűbb települések valamint, hogyan változott a trend az elmúlt években.

Érdekesség képpen utána néztünk annak, hol épült a legtöbb szálláshely a Balaton körül 7-8 évvel ezelőtt. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan változtak azóta a trendek, melyek lettek azóta a felkapott települések. Ehhez a Lechner Tudásközpont korábbi adatai között böngésztünk. A portál térképe szerint 2014-ig a következő településeken épült a legtöbb lakás és üdülő:

  1. Siófok
  2. Keszthely
  3. Balatonalmádi
  4. Balatonfüred
  5. Zalakaros
  6. Hévíz
  7. Balatonlelle
  8. Balatonboglár
  9. Cserszegtomaj
  10. Fonyód
Forrás: Lechner Tudásközpont
Forrás: Lechner Tudásközpont

Arra is kíváncsiak voltunk, melyek voltak akkor a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében illetve, láthatunk-e hasonlóságot a mostani adatokkal szemben, így ennek is utána néztünk. A portál adatai szerint ebben az időszakban az egész országot tekintve erős volt a belföldi turisták dominanciája, azon belül azonban vegyesen jelent meg a rövid, illetve a hosszú tartózkodási idő.

A további hazai vízpartokat tekintve a Velencei-tónál szintén a belföldi turisták túlsúlya volt jellemző, a Balatonnal ellentétben azonban az itt nyaraló turisták rövidebb ideig maradtak. Ehhez a jelenséghez hozzájárulhatott akkor is Budapest közelsége, hisz a Velencei-tóra könnyebb „leugrani” egy hétvégére, mint a Balatonhoz.

A keleti országrészben a Tisza-tónál volt megfigyelhető a Velencei-tóhoz hasonló eloszlás a tartózkodási időt és a külföldi-belföldi turisták arányát tekintve. A Fertő-tónál már mozaikosabb volt a kép, vegyesen volt látható külföldi és belföldi túlsúllyal rendelkező települések, illetve az átlagos tartózkodási időben is volt különbség.

Mit mutatnak a mai adatok?

Azt, hogy a Balaton még mindig hatalmas húzóerőnek számít a hazai turizmusban. A Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint, folyamatosak a fejlesztések a Balaton és környékén, mivel a cél az, hogy a térség környezetbarát és versenyképes üdülőhellyé váljon, kikapcsolódást biztosítva az utazóknak és támogatást a helyben élőknek. Éppen ezért több szálláshely épült és újult meg, illetve 38 balatoni település 98 strandja vált korszerűbbé.

Erre szükség is van, hiszen legutóbbi adatok szerint, 2020-ban jelentősen csökkent a működő kereskedelmi szálláshelyek száma és vendégforgalma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020. júliusban az előző évinél 584-gyel kevesebb, 2891 kereskedelmi szálláshely közel 82 ezer szobával és mintegy 273 ezer férőhellyel várta a vendégeket. Mindegyik szállástípus egységszáma csökkent, ez leginkább a közösségi szálláshelyeket, legkevésbé a panziókat érintette. A férőhelyek száma összességében több mint 77 ezerrel szűkült, elsősorban a kempingekben, szállodákban és közösségi szálláshelyeken történt csökkenés miatt. Továbbra is a szállodákban működött a legtöbb férőhely, azzal együtt is, hogy számuk több mint 22 ezerrel esett vissza. A nyári hónapokban jelentős kapacitással rendelkeztek a kempingek, júliusban 186 egység, 62 ezer férőhellyel volt nyitva.

Ahogy a járványhelyzet javulni látszott, úgy éledezett a turizmus is a Balatonon

A Nemzeti turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2021 nyarán a vendégek száma 16%-kal a vendégéjszakáké 15%-kal volt több, mint egy évvel korábban. A Balaton turisztikai térséghez tartozó települések közül a legnagyobb szálláshelyi forgalom

A mobilcella adatok alapján a Balaton térségben kiemelkedő volt az egynapos látogatások száma a siófoki Aranypart strandon, a balatonfüredi Tagore sétányon, illetve a Hévízi-tónál. Emellett a tapolcai Malom-tó és környéke volt népszerű a látogatók körében, valamint a Tihanyi Bencés Apátság és a Zalakarosi fürdő is kiemelten vonzó attrakciónak bizonyult. A térség településeire a belföldi egynapos látogatásokra legtöbben Budapestről, Veszprém, Zala és Somogy megyéből érkeztek. A nemzetközi érdeklődést vizsgálva a Balaton a német, a szlovák, a cseh, az osztrák, a lengyel és az orosz turisták körében népszerű.

2019-ben a Balaton turisztikai térség szálláshelyei összesen több mint 2,7 millió vendéget és közel 8,7 millió vendégéjszakát regisztráltak, a vendégek száma 4,2%-kal, a vendégéjszakák száma 3,2%-kal nőtt 2018-hoz képest.

  • A belföldi vendégek száma (2,0 millió) 2018-hoz képest 5,2%-kal,
  • a belföldi vendégéjszakák száma (5,9 millió) 4,6%-kal emelkedett.
  • A külföldi vendégek száma (657 ezer) 1,1%-kal nőtt,
  • a külföldi vendégéjszakák száma (2,8 millió) 0,3%-kal nőtt 2018-ról.

A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevételei 48 milliárd forintot tettek ki, és 8,3%-kal bővültek; ezen belül a belföldiektől származó szállásdíjbevételek (35,5 milliárd forint) 8,1%-kal gyarapodtak, a külföldiektől származó szállásdíjbevételek (8,9 milliárd forint) pedig 8,9%-kal nőttek 2018-hoz képest.

Balaton térség vendég és vendégéjszaka adatok, 2019-2021.
Mutatók 2019. év 2020. év 2021. jan.-szept. 2021. nyár
Belföldi vendégek száma a szálláshelyeken (fő) 2 067 951 1 790 514 1 735 439 1 419 882
Külföldi vendégek száma a szálláshelyeken (fő) 643 832 219 749 241 632 185 591

Nem csak nyaralni, lakni is szeretnének a Balaton mellett a magyarok

Ahogy arról korábban írtunk, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány a magyarországi ingatlanpiacon is éreztette hatását. Az elmúlt másfél évben jelentősen erősödött a kereslet a nagyobb méretű, vízközeli lakóingatlanok és lakóingatlanok építésére alkalmas telkek iránt. A járvány miatt elrendelt korlátozások és az egyre általánosabbá váló otthoni munkavégzés elterjedésének hatására sokan elkezdték keresni a tóparti ingatlanokat, ami az árakban is azonnal megmutatkozott. Emellett a 2020 során bejelentett lakásfelújítási támogatásoknak is volt egyfajta árfelhajtó hatása. A fenti folyamatok legerősebben a Balaton-környéki települések lakásáraiban jelentek meg, ahol mostanra több településen is elértük a budapesti árakat.

Használt lakás vásárlása helyett a családtámogatási kedvezményeket is kihasználva egyre többen döntenek az építkezés vagy az új építésű lakás vásárlása mellett. Ebben az esetben azonban a támogatásokon túl a dráguló alapanyagokkal és a munkaerőhiánnyal is szembe kell nézni. A magasabb árak sok esetben az ingatlanfejlesztők fantáziáját is megmozgatják, elsősorban a Balatonnál. 2020-ban több mint 1500 lakóingatlan kapott használatbavételi engedélyt a Balaton-parti településeken, melynek közel fele Siófokon épült fel. Ennek jelentős részét értékesítési céllal, ingatlanfejlesztők építették, jellemzően többlakásos, partközeli társasházakban. Az ezekben kínált új lakások is a budapesti árakat idézik, gyakran egymillió forint feletti négyzetméterárakkal.

Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe szerint Budapesten kívül a Balatonfüredi, a Fonyódi és a Siófoki a három legdrágább járás, amelyek mindegyikében meghaladja a 600 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. A járások központi településein, a vízparthoz közeli utcákban pedig a 800 ezer forint körüli négyzetméterár sem ritka. A Velencei tónál ennél valamivel olcsóbbak a nyaralók, ott akár 500 ezer forint alatti négyzetméteráron is találhatunk jó állapotú házakat, de a partközeli utcákban ott is magasabbak az árak. A nagyobb tavaink közül a Tisza-tónál vásárolhatunk a legkedvezőbb áron nyaralót, ahol már 150-200 ezer forintos négyzetméterárakon is meglehetősen széles a kínálat, 300 ezer forintért pedig a legjobb elhelyezkedésű ingatlanok közül válogathatunk.

A Balaton környéki településeken az új lakások ára az alábbiak szerint alakul:

Kedvezőbb árakért messzebb kell nézelődni

Ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt, ha valaki a magyar tenger környékén szeretne ingatlant vásárólni, de megfizethetetlenek a partmenti települések, akkor érdemes pár kilométerrel távolabb nézelődni. Az Otthon Centrum szerint a tóparti települések közül a legolcsóbbak a Balaton nyugati medencéjének kisebb települései pl. Balatonberény, Balatonmáriafürdő, itt inkább 250-300 ezer forintos fajlagos ár jellemző. Népszerűek a tótól kicsit távolabbi, ám jelentősen olcsóbb Balaton-felvidéken elhelyezkedő falvak, melyek többségében a négyzetméterár 130 és 200 ezer Ft körül ingadozik. A portál által közvetített adás-vételek alapján például Lesencetomajon és Cserszegtomajon 155 ezer forintot kértek négyzetméterenként, de a tóparttól kicsit távolabb elhelyezkedő Rezin átlagosan csak 130 ezret.

Az Ingatlan.com adatai szerint a legolcsóbb Balatonmagyaród 131 ezer forintos négyzetméterárral, ezt követi Balatonújlak 186 ezer forinttal, majd Balatonfőkajár következik 300 ezer forintos négyzetméterárral.

Természetesen, ha valaki lemond arról a kényelemről, hogy Balaton-parti településen vásároljon ingatlant, akkor ők jóval olcsóbban juthatnak ingatlanhoz. Somogy megyében például 83 olyan település van, ahol az átlagos kínálati ár 10 millió forint vagy annál olcsóbb. Veszprém megyében pedig 38 ilyen település van, de ezeken a kínálat is meglehetősen szűkös, és sok esetben az eladó ingatlanok ára sem véletlenül ilyen olcsó

- nyilatkozta korábban a portálnak Balogh László.

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője a téma kapcsán több buktatót is említett, mint mondta érdemes például a helyi piacot jól ismerő ingatlanos szakemberrel feltérképezni a környéket. Valamint sok balatoni településen már korlátozzák az építések és beköltözések számát, hogy így próbálják megóvni a kistelepülési hangulatot, ezekre a helyi szabályozásokra szintén érdemes figyelni telek vagy ingatlanvásárlás előtt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

balatoni nyaralók

nyaraló

nyaralás

turizmus

turisztika

turisztikai fejlesztés

utazás belföldön

belföldi utazás