Ennek sok bringás örülni fog: 400 millióból fejlesztették a nagyváros kerékpárútjait
Megépült 440 millió forintos beruházással, uniós támogatással a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó, 3,7 kilométeres szakasza - tájékoztatta a szegedi önkormányzat az MTI-t.
A Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti, 3,7 kilométeres hosszban 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút épült a meglévő hálózathoz csatlakozva. A kerékpárút mellett 3,2 kilométerméter hosszú csapadékvíz-szikkasztó árkot alakítottak ki, és 83 fát ültettek. A beruházás részeként több helyen kijavították a meglévő kerékpárutat a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között, két helyen pedig kerékpáros-átvezetést alakítottak ki.
A 340 millió forint uniós támogatásból és csaknem 100 millió forint önkormányzati forrásból megvalósult fejlesztés kivitelezője a sándorfalvi székhelyű Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. volt.
A projekt részeként még két helyszínen fejlesztették Szeged kerékpárút-hálózatát. Az 5-ös út bevezető szakasza mellett kétirányú kerékpárút épült a gumigyártól a Szegedi Ipari Logisztikai Központig a meglévő szakasz folytatásaként, a Dorozsmai út és a gumigyár között pedig a meglévő kerékpárutat részlegesen felújították; a Back Bernát utcában kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki, és építettek egy buszmegállópárt. Emellett elkészült a Baktótól a töltésen át a Murányi utcáig vezető gyalog- és kerékpárút is.
A teljes projektben 500 millió forint uniós támogatást és 115 millió forint saját forrást használt fel az önkormányzat a fejlesztésekre - áll a közleményben.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)