Filléres vitaminbomba tavasszal: kevesen szeretik, pedig érdemes feltenni a húsvéti asztalra

HelloVidék   
  Megosztom
Filléres vitaminbomba tavasszal: kevesen szeretik, pedig érdemes feltenni a húsvéti asztalra

Hazánk az Európai Unió legnagyobb tormatermelője. A magyar torma jelentős része exportra megy, ahol – egyedi zamatának köszönhetően – jellemzően feldolgozóüzemek hasznosítják íz-és állagjavítóként a saját tormás készítményeikben. A hazai tormaterület nagysága azonban lehetővé teszi, hogy egész évben elérhetővé váljon itthon is friss, illetve feldolgozott formában. A kitűnő minőségű tormából a húsvéti ünnepi asztalra is bátran válasszuk a hazait. Cikkünkben most utánajártunk annak is, mennyibe kerül és milyen jótékony hatásai vannak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara beszámolója szerint, Magyarország igazi tormanagyhatalomnak számít, az itthoni fogyasztás azonban egyelőre csekély. A hajdúsági termelők szorgosan keresik a torma helyét a magyar élelmiszerfeldolgozásban, illetve a gyógyászati – beleértve az állatgyógyászati – lehetőségeit is.

Hazánkban 2021-ben közel 1267 hektár területen folyt a torma termelés, a betakarítási munkálatok októbertől egészen a következő ültetési szezon kezdetéig, azaz márciusig is eltartanak. A legfrissebb adatok alapján így az előző szezonban több mint 12 ezer tonna torma termett idehaza, amely az Európai Unió éves össztermésének közel felét teszi ki. A torma jelentős vízigényű növény. A tavalyi aszályos idő miatt a betakarított árurizómák méretre átlagosan kisebbek lettek a vártnál, azonban szárazanyag tartalmát tekintve így is felülmúlják a külföldi fajtákat. A szakaszos betakarításnak és a tárolástechnológiának köszönhetően az újtorma betakarításáig nemcsak a hazai, hanem a teljes európai piac kiszolgálására elegendő a magyar termés. Bár a hazai felhasználás jelentős, a legtöbb tormát Németországba, Lengyelországba, az Egyesült Királyságba és Csehországba exportáljuk, jellemzően friss, lédig formában.

A jól ismert – és a húsvéti időszakban jelentős keresletnek örvendő – reszelt változatán túl savanyított és ecetes tartósított készítményekhez – uborka, káposzta, cékla, vegyes vágott, paprika, csalamádé stb. – ízesítőként is előszeretettel használják. A torma jellegzetesen csípős ízét a gyökerében lévő butiltiocianát és az allil-izotiocianát okozza. Ezen vegyületek nagyon hasonlóak a mustárolaj hatóanyagához, a nyálkahártyára és a könnymirigyekre hatnak; fogyasztáskor ezért szökik könny a szemünkbe, illetve az orrunkat is erősen ingerli.

A torma hazánkban őshonos növény, főbb termesztőkörzetei Hajdú-Bihar megyében, Kiskunfélegyháza, illetve Budapest környékén voltak. Mára, valószínűleg nagy kézimunka igénye miatt egyetlen termesztőkörzete maradt. Jelenleg Hajdú-Bihar megyében – Debrecentől délkeletre, Létavértes, Bagamér, Álmosd, Újléta, Vámospércs, Kokad körzetében – található a termőterület 98 százaléka, amely több száz családnak biztosít megélhetést.

A termelők a következő évi szaporítóanyagot is maguk állítják elő, így jellemzően úgynevezett tájfajtákkal találkozunk, mint a Debreceni édes-nemes populáció fajtái (sima felületű, hosszú, bőtermő, igen fűszeres, jóízű, magas szárazanyag- és aromatartalom jellemzi, kiváló ipari felhasználásra és exportra), emellett kiemelkedő a Nürnbergi édes (jóízű, bőtermő) és jelentős területen ültetnek különböző dán fajtákat (pl. Danvit) is idehaza.

Számtalan jótékony hatással bír

Keveset tudunk a torma népegészségügyi jelentőségéről, pedig a hideg beköszöntével igazi társunk lehet a megelőzésben. A magyar orvoslásban korábban gyógyszerként szerepelt a torma és az életerő jelképeként tartották számon: korábbról ismert, hogy az egyik legfőbb népi kezelési módszer volt a vashiányos vérszegénységben, a skorbut (C-vitamin-hiánybetegség) leküzdésében. A frissen reszelt tormának magas a C-vitamin tartalma; baktérium- és vírusölő hatású, fokozza a nyálkahártyák vérellátását, hatásos húgyúti- és vesefertőzések, makacs köhögés, rekedtség, légcsőhurut és krónikus hörghurut esetén.

Gyógy-és fűszernövényként a magyarok terjesztették el Európában. Számos jótékony összetevője van, mely támogatja az immunrendszerünk normál működését. Ilyenek például a

  • mustárolaj (pl.: antioxidáns, antibiotikus - baktériumölő és gátló - hatás, stb.),
  • szinigrin (pl.: sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, stb.),
  • glukonnaszturcin (pl.: légutak irritációja ellen, szívizom egészsége érdekében, stb.),
  • flavonok (pl. immunerősítő, asztma ellenes, antivirális, májvédő, stb.)
  • jelentős a kálium, kalcium, magnézium, kén, foszfor tartalma, illetve
  • az egyik legnagyobb koncentrációjú C-vitamin forrásunk.

A torma ezen összetevők ismeretében számtalan gyógyító hatással bír:

  • véd a légúti megbetegedések, a nátha, asztma, mandulagyulladás, illetve köhögéssel járó egyéb megbetegedések ellen,
  • lázcsökkentő, izzasztó, méregtelenítő, vizelethajtó hatással is bír, így védelmet nyújt a különböző húgyúti megbetegedések és a vesekő, epekő ellen,
  • fájdalomcsillapító hatású, kiemelten hatékony az idegi fájdalom csillapító hatása, de sikeresen alkalmazható menstruációs és bélgörcsök ellen is,
  • reuma és köszvény gyógyításában is van szerepe,
  • emésztőszervi megbetegedések esetén kiválóan alkalmazható, sőt, gyomorrontás esetén is ajánlatos,
  • folyamatos fogyasztása csökkenti a vér koleszterint, tisztítja az érrendszert, ezzel fontos szerepe van a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni védekezésnél,
  • javítja a nyirokkeringést fokozza a méregtelenítést.

Milyen áron kapható a torma?

A tormát leginkább krém formájában vásároljuk, így a nagyobb üzletláncok polcain is ebben a kiszerelésben találjuk. Nézzük is meg, milyen áron!

  • A Tesco online shopjában találunk tormát üveges kiszerelésben 225-769 forint között.
  • A Spar webshopjában 259-479 forint között találjuk, szintén üveges kiszerelésben.
  • Az Auchan online kínálatában 199-1499 forint között találunk tormát, üveges kiszerelésben.
  • Az Aldi polcain üveges tormát 345-435 forint között találunk az online webshopban.
  • A Lidl akciós újságja szerint üveges tormát itt 299 Ft/db áron vehetünk.

Árát tekintve tehát nem egy zsebbenyúlós termék, viszont rengeteg jótkony hatása van, ezért érdemes egy-egy üveggel beszerezni az ünnepi asztalra. Nem beszélve arról, hogy immunrendszerünk megerősítésébe is besegíthet, ami a koronavírus-járvány és az influenza felbukkanása miatt is ajánlott.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

torma

torma fogyasztás

torma ára

torma körkép

tormatermesztés