Tömegek özönlenek ebbe a megyébe: tarolt ez a régiós ingatlanpiacon, vajon miért?
A lakáspiaci tranzakciószámokat és a négyzetméterárakat tekintve is Debrecen az észak-alföldi régió listavezetője - közölte az Otthon Centrum csütörtökön.
Az ingatlanközvetítő hálózat előzetes becslése szerint tavaly 154 ezer adásvétel történt az országban, ebből az észak-alföldi régió 15 százalékban részesedett.
A tavalyi becsült adatok alapján a megyei jogú városok között Debrecenben köttetett a legtöbb adásvétel, a tranzakciószám majdnem elérte a 3400-at, a hajdúsági megyeszékhely megelőzte Szegedet és Miskolcot.
Debrecent a régióban a második legnagyobb város, Nyíregyháza követi 2300 adásvétellel, míg Szolnokon 1400 tranzakcióra számít az Otthon Centrum. A legnagyobb nem megyei jogú városokban - Törökszentmiklóson, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben - 360-380 adásvétel történt tavaly.
Debrecen a térség legdrágább városa. A 23 megyei jogú várost összegző listán a debreceni négyzetméterár középértéke hagyományosan az első háromban van - jelezték.
Az Otthon Centrum által értékesített téglalakások fajlagos ára a városban tavaly 531 ezer forint volt, a panellakások 445 ezer, a családi házak pedig négyzetméterenként 400 ezer forintba kerültek.
Az új építésű lakások piacán Debrecen a listavezető, a megyei jogú városok közül itt épül a legtöbb lakás és indul a legtöbb projekt. Az Otthon Centrum negyedéves felmérése alapján 45 projektben 1058 lakás kivitelezése kezdődött el. Az árak kilőttek, négyzetméterenként 918 ezer forintos középértéken kínálták az új lakásokat a fejlesztők, ami jóval magasabb, mint a 23 másik városban kialakult 643 ezer forintos átlagár.
A régió másik két nagyvárosát kicsivel átlag alatti négyzetméterárak jellemzik, a lakások esetében Nyíregyházán a tégla építésűeknél 355 ezer, a paneleknél 325 ezer forintba került átlagosan egy négyzetméter. Szolnok valamivel olcsóbb, 327 ezer és 280 ezer forint volt a két érték. A használt házak esetében viszont mindkét városban 265 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.
A régió kisebb városaiban és községeiben a használt ház a meghatározó épületforma. A legtöbb településen 100-300 ezer forint közötti négyzetméterárak fordultak elő tavaly, de a Debrecen környéki településeken már 300-350 ezer forint körül alakult a fajlagos ár - ismertette az Otthon Centrum.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)