Kiderült, hol kezdi a brutális leépítést a Tungsram: itt a teljes menetrend
A 125 éves magyar cég szerdán jelentette be, hogy felhagy a hagyományos lámpagyártással, ezért tömegesen bocsájtja el az alkalmazottjait. A cég indoklása szerint csak így tudja megőrizni a Tungsram a versenyképességét.
Kisvárdán és Hajdúböszörményben kezdi a Tungsram a szerdán bejelentett elbocsájtásokat – közölte csütörtökön a Telex kérdésére Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Ezeken a településeken már a járási hivatalnak bejelentették az elbocsátásokat.
A szakszervezet információi szerint a Tungsram 1600 fős leépítése:
- Nagykanizsán 700 főt,
- Újpesten 400 főt,
- Kisvárdán 276 főt,
- Hajdúböszörményben 170 főt,
- Zalaegerszegen pedig 60 főt érint.
A Tungsram korábban már, a nehéz gazdasági körülményekre hivatkozva, április elején részleges gyárleállásokat jelentett be, április közepétől pedig kényszerszabadságra küldte a gyár öt telephelyének – Kisvárda, Hajdúböszörmény, Budapest, Zalaegerszeg, Nagykanizsa – dolgozóit.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)