Erre érdemes figyelni: mutatjuk, miként érinti a SZÉP-kártyákat az árstopos rendelet

infostart.hu   
  Megosztom
Erre érdemes figyelni: mutatjuk, miként érinti a SZÉP-kártyákat az árstopos rendelet

Megjelent a Magyar Közlönyben a szerdai kormányülés után Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett és a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által részletezett árstopról szóló rendelet.

Ahogy arról az infostart.hu beszámolt, lényegében a határidőket módosította a kormány a már ismert élelmiszerekre, üzemanyagokra vonatkozó, ármaximalizáló rendeletben. A fogyasztók további védelmén és az infláció csökkentésének szándékán kívül az is cél volt, hogy a különböző határidők egyszerre járjanak le, így könnyebben lehessen hosszabbítani vagy kivezetni az intézkedéseket.

A csütörtök este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet még egy határidőt meghosszabbít, mégpedig a Széchenyi Pihenőkártyára vonatkozóan azt, amely lehetővé teszi, hogy élelmiszer-vásárlásra is felhasználható legyen a SZÉP-kártya vendéglátás alszámláján szereplő összeg. A lehetőséget február 1-jével vezették be és ennek is 2022. május 31. volt a hatálya, ami most meghosszabbodott 2022. július 1-ig.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kormányinfo

magyar közlöny

szép-kártya

vendéglátás

határidő