Év bortermelője: elkerülhetetlen lesz, hogy a borok ára jelentősen dráguljon

Bár az utóbbi időszakban több női borász is ért el kiugró eredményeket, sokan a borászkodást még mindig férfias szakmának, elhivatottságnak tekintik. Ezt a véleményt erősítheti az is, hogy az Év bortermelője díjért folyó tavalyi verseny öt legtöbb szavazatot kapott jelöltje között egyedüliként szerepelt nőként. Minek tulajdonítja, hogy a díjat gondozó Magyar Bor Akadémia május 8-i gálaebédjén Ön veheti át az elismerést, és milyennek látja a nők helyzetét a neves borászok erős hazai mezőnyében, tette fel a kérdést az Agrárszektor.

Valóban elmondható, hogy kevesebb a nő a szakmában, de az is megállapítható, hogy mostanában egyre több hölgy foglalkozik magas színvonalon borászkodással. Ha a szakközépiskolás éveket is beleszámítjuk, én majdnem negyven éve vagyok a szakmában, a Nyakas Pincénél pedig huszonkét éve dolgozom. Mielőtt idekerültem, elküldtem az önéletrajzomat egy szekszárdi borászathoz is, de az interjúra utazás előtt felhívtak, hogy „bocsánat, csak most nézték meg a nevemet, hogy Beáta vagyok, nem Béla”, és a pincészetbe kizárólag laboros vagy takarító teheti be a lábát női dolgozóként. Ez akkor eléggé szíven ütött, de onnantól azt vettem észre, hogy a szakmában bizalmat szavaztak és sokat segítettek nekem. Így volt ez a szülések idején is, hiszen mindhárom gyermekemnél nagyon hamar visszamentem dolgozni, és például a legkisebb megszületése után két héttel már ott voltam.

Amikor borversenyre mentem, a kollégám tolta a sorok között babakocsiban a gyereket, és előfordult, hogy miattam rendeltek el előbb szünetet, hogy megszoptathassam a kisfiamat. Tehát szükség van „megfelelő befogadó közegre” is, de összességében a borász szakmában ma már a munkavégzésben nincs különbség a férfiak és a nők között.

A díj mögött azt érzem, hogy ezzel a csaknem negyven éves borászati szakmai munkásságomat ismerik el, és persze azt, hogy borainkat a fogyasztók mennyire kedvelik, illetve milyen versenyeredményeket mondhatunk magunkénak. A jó szakmai pozíció eléréshez sok év és rutin kell, és a fiatal borászok is egyre inkább „jönnek fel”, ezért is nagy elismerés nekem ez a díj.

A Nyakas Pince az Etyek-Budai borvidéken helyezkedik el, amely elsősorban fehérborairól híres. Megmarad-e ez a domináns szerep, vagy nagyobb teret hódíthatnak a borvidéken a vörösborok is?

Ma azt mondjuk, hogy az Etyek-Budai tipikus fehérbort adó borvidék, de a történelmi emlékek szerint mindig is volt itt kékszőlő, csak a filoxéra kipusztította. A régi írásos dokumentumok például azt igazolják, hogy a sashegyi kadarka messze földön híres volt. Szóval sokrétű borvidékről van szó, ahol nem csak a fehérboroknak kedvező fahordós és reduktív technológiák terjedtek el, hanem megtalálhatók a kékszőlőből készülő rozé- és vörösborok is. Sokáig én sem gondoltam, hogy a Nyakas Pincénél vörösborokkal foglalkozunk majd, ma viszont a csaknem 200 hektáros területünk 12 százalékán több kékszőlő fajta - kadarka, pinot noir, merlot és kékfrankos – is található. Persze itt nem a nagytestű, illetve nagy tannin- és csersavtartalmú vörösborokra kell gondolni, hanem a zamatosabb bortípusokra. Gyorsuló világban élünk, ahol az alacsonyabb alkoholtartamú, könnyebb borok jobban beilleszkednek az életritmusunkba, és sok ételhez is jól illenek, ezért szerintem van jövője a vörösboroknak az Etyeki-Budai borvidéken is.

Az elmúlt egy-két évtizedben a Nyakas Pince - leginkább a különböző évjáratú chardonnay-kkel - számos díjat nyert rangos hazai és nemzetközi borversenyeken. Mi az, ami leginkább megkülönbözteti a borászatot az Etyek-Budai, illetve a többi hazai borvidék pincészeteitől?

A 2000-es évek elején hihetetlen boomnak lehettünk tanúi, amikor a friss, üde gyümölcsös illatú és zamatú borok megkezdték hódításukat. Mi a borversenyekről rengeteg díjat hoztunk el, és akadtak olyan versenyek is, amikor a pincészet 8-12 aranyérmet nyert. Mivel nagy területünk van, a saját szőlőnket dolgozzuk fel, ezért oda tudtunk figyelni a technológiára. Így állandó jó minőséget állíthatunk elő jó ár/érték arányban. Borainkat azért is vásárolhatták egyre többen, mert ha valaki egyik fajtánkat megismerte, és mondjuk három év múlva ismét megvette, nem csalatkozott benne. Úgy gondolom, a pincészet a megbízható minőség mellett sokszínű és sokrétű is, így talán ez lehet a titka a piaci és a versenyeredményeknek.

Az egész borágazat számára kedvezőtlen tendencia, hogy a hazai fogyasztás folyamatosan csökken, és a KSH legutolsó, 2020-as adatai szerint már csak egy főre vetítve 20,7 litert ért el. Az elmúlt években a Covid hatásai - például a járvány miatti étterembezárások - gyorsítottak a folyamaton. A belpiac szűkülése mekkora gondot okoz ma a vállalkozásoknak, és a jelenlegi helyzet milyen válaszreakciókat követelhet meg?

A keresletcsökkenés sajnos nagyon érezhető, és szerintem az egy főre eső éves fogyasztás ma már a 20 litert sem éri el. A Covid-járvány egyértelműen ártott a borszektornak, de az ízesített sörök is jelentős konkurenciát okoznak. És itt van az alkoholtartalmú italokat érintő reklámtilalom is, amely miatt például a televíziós főzőműsorokban nem mondhatják el, hogy egy-egy ételhez milyen bor illik. Nem kedvez a borkultúrának a gyorsuló világ sem, mivel szűkülnek a fogyasztási lehetőségek. Elég csak arra gondolni, hogy régen a vasárnapi terített asztal szent volt, ahol a családok nyugodt körülmények között fogyaszthattak bort is, míg most állandóan rohan mindenki, és kocsiba kell ülni, így alkoholos italokat sem lehet inni. A borászatokban látjuk a gondokat, és ma már több szervezet is próbálja a kulturált borfogyasztást népszerűsíteni. Nagyon remélem, hogy nem lesz túl késő.

A cikk folytatása itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images