Milliárdokból újultak meg a vidéki áruházak: ezért lesz érdemes ezekben a Sparokban vásárolni

HelloVidék   
  Megosztom
Milliárdokból újultak meg a vidéki áruházak: ezért lesz érdemes ezekben a Sparokban vásárolni

Öt SPAR áruház – Szarvason, Dorogon, Szegeden, Tatabányán, és Debrecenben – újult meg több mint 4 milliárd forintból. A vásárlók minőségi kiszolgálását, a fenntartható működést és a környezeti terhelés csökkentését tartják elsősorban szem előtt, amikor egy-egy áruház megújul.

A vásárlók minőségi kiszolgálását, a fenntartható működést és a környezeti terhelés csökkentését tartjuk elsősorban szem előtt, amikor egy-egy áruházunkat megújítjuk. Így történt ez a nemrégiben újranyitott, együttesen több mint négymilliárd forintból átalakított öt üzletünk esetében is. Szarvason, Dorogon, Szegeden, Tatabányán és Debrecenben folytatódott idén a SPAR Magyarország modernizációs programja, amelynek révén korszerű, jól áttekinthető környezetben mutathatjuk be széles, a speciális fogyasztói elvárásoknak is megfelelő és egyre bővülő termékválasztékunkat, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a friss, kényelmi és egészségtudatos élelmiszerek

- mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Kívül-belül átalakult a szarvasi SPAR

Április 28-án vehették birtokukba a megújult szarvasi szupermarketet a vevők: nyolcszázmillió forintos ráfordítással új berendezések, hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékség bútorok és kasszák kerültek a belső térbe, ahol mostantól önkiszolgáló kasszák is hozzájárulnak a gyorsabb, kényelmesebb fizetéshez. Az üzlet eladóterét új koncepció alapján tervezték meg, nagy hangsúlyt helyezve a frissáru kínálatra: ennek jegyében az áruházba lépve mindjárt pékárupultok, kényelmi termékekkel megtöltött hűtőpult és a zöldség osztály fogadja a vásárlókat, akik a SPAR to Go helyben készült meleg-étel kínálatából is válogathatnak. A pultsor végében kialakított tejosztály vezet az ital- és mirelit részleghez, amelyeken át a teljes bevásárlási kör elérhető. A LED világítás és a környezetkímélő, CO2 alapú hűtésrendszer illeszkedik a hazai áruházlánc alapvető filozófiájához, amely az energiatakarékosságot is messzemenően szem előtt tartja. A szarvasi üzlet 23 dolgozónak biztosít munkahelyet.

Napelemet is kapott a felújított dorogi szupermarket

Több mint 860 millió forintos beruházásból újult meg a 30 főnek munkát adó dorogi SPAR üzlet. A kiszolgálópult és pékség megjelenését a legújabb dizájn szerint alakították ki, s az épület homlokzatát is megújították. A június másodikán átadott, modern üzletben kicserélték az eladótér berendezéseit, új hűtőbútorokat, zöldséges állványokat, pékségbútorokat, kasszákat és önkiszolgáló pénztárakat helyeztek el. Az eladótérben az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kapott a frissáru kínálat. A helyben sütött pékárukat kínáló pultok, a kényelmi termékekkel megtöltött hűtőpult és a zöldség osztály már ennek jegyében fogadja a vásárlókat, akik a pékség szomszédságában a pultsorba integrált SPAR to Go egységben friss ételek, valamint saláták és desszertek széles választékát is megtalálják. Az eladótérben LED világítást építettek ki, a hűtéstechnológia környezetkímélő, CO2 alapú, a szupermarket elektromos igényének kiszolgálását pedig napelemes rendszer segíti.

Megszépült az egyik szegedi áruház

Megújult arculattal és kínálattal várja régi és új vásárlóit a szegedi Szilléri sugárúti SPAR szupermarket: a közel 800 millió forintos beruházás révén új berendezéseket kapott az üzlet, modern hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékségpultok kerültek az eladódérbe és a kasszasor is megújult. Nemcsak a belső design felel meg immár a mai kor követelményeinek, hanem az épület homlokzata is megszépült. A 27 főt foglalkoztató üzlet korábbi eladóterének méretei nem változtak, de az átrendezésnek és az új bútoroknak köszönhetően átlátható, szellős, kényelmes környezetben vásárolhatnak a június 2-ai újranyitás óta az idelátogatók. Külön hangsúlyt kapott a frissáru kínálat: a bejáratnál alacsony bútoros zöldség osztály fogadja a vásárlókat, amelyet a kényelmi termékekkel megtöltött hűtőpult egészít ki. A tejtermékeket, csomagolt friss csemege és hús termékeket kínáló hűtősor vezet el a pékséghez és a frisspulthoz. A kiszolgálópultok sorába helyben készült melegételeket kínáló SPAR to Go pultot integráltak. A pult végében elhelyezett italosztály és mirelit hűtő érintésével a teljes bevásárlási kör elérhető a vásárlók számára. Az eladótérben alacsony fogyasztású LED-világítás került beépítésre, a hűtést pedig új, környezetkímélő szén-dioxid alapú rendszer biztosítja.

Modern SPAR Tatabányán

Több mint 800 millió forintos beruházás révén kívül-belül megújult a Dózsa utcai SPAR szupermarket Tatabányán: az eladótérbe új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékség bútorok, kasszák és önkiszolgáló pénztárak kerültek. A pékség modern pékáru adagolói a legújabb koncepció szerint kerültek kialakításra, hátulról tölthetőek, s áttekinthető, látványos árukihelyezésre adnak lehetőséget. Nagy hangsúlyt helyeznek a friss árukínálatra: a helyben sütött pékáruk, a kényelmi termékekkel megtöltött hűtőpult, a zöldség osztály, a SPAR to Go helyben készült melegétel kínálata, s a pultsor csomagolt friss csemege és hús termékei kényelmes választási lehetőséget biztosítanak. A pult végében kialakított tej osztály vezeti a vásárlót az üzlet hátsó részébe, ahonnan az italosztály és mirelit hűtő érintésével a teljes bevásárlási kör elérhető. Az eladótér LED világítása, az ajtóval ellátott hűtőbútorok és a környezetkímélő CO2 alapú hűtésrendszer mind-mind a takarékos, környezetbarát és fenntartható működést szolgálják. A június 9-én újranyitott áruház 24 dolgozónak biztosít munkahelyet.

Megújult a SPAR debreceni, Szentgyörgyfalvi úti üzlete

Június 16-án immár megszépült külsővel és belsővel nyitott újra a SPAR debreceni, Szentgyörgyfalvi úti szupermarkete, ahol 23 munkavállaló dolgozik. A 860 millió forintos beruházásnak köszönhetőn az eladótér teljes berendezését modernizálták: új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékségbútorok, kasszák és önkiszolgáló pénztárak szolgálják immár a vásárlók kényelmét. Az áruházba lépve a helyben sütött pékáru pultok, a kényelmi termékekkel megtöltött hűtőpult és a zöldség osztály fogadja elsőként a vevőket, akiket a pultsorba integrált SPAR to Go helyben készült melegétel-kínálata vezet a kiszolgálópultok felé, innen pedig a tej-, ital-, és mirelit osztály érintésével a teljes bevásárlási kör elérhető. Az eladótérben barátságos fényű, alacsony fogyasztású LED-világítást építettek ki, a hűtéstechnikát pedig környezetkímélő, szén-dioxid alapú rendszer biztosítja.

Az üzletek elérhetősége és nyitvatartása:

SPAR szupermarket, 5540 Szarvas, Szabadság út 47-49.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-20:00

V: 7:00-14:00

SPAR szupermarket 2510 Dorog, Bányász körönd 1737/16 hrsz.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00

SPAR szupermarket, 6723 Szeged, Szilléri sgrt. 26-30.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 6:30-15:00

SPAR szupermarket, 2800 Tatabánya, Dózsa utca 28.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00

SPAR szupermarket, 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 26420/1. hrsz.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-18:00

V: 7:00-17:00

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

spar

felújítás

megújítás

átépítés

fenntarthatóság