Több mint kétszázmillió forintos beruházás: új piac épül a borsodi településen

MTI   
  Megosztom
Több mint kétszázmillió forintos beruházás: új piac épül a borsodi településen

Több mint kétszázmillió forintos beruházás keretében kezdődik meg új, fedett piac építése Sásdon - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat.

A Terület- és településfejlesztés operatív program (Top) támogatásával megvalósuló beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint a 2023 tavaszára elkészülő, a Mecsek-Hegyhát térségének termelőit, kiskereskedőit szolgáló létesítmény 336 négyzetméteren működik majd.

A közleményben Őri Lászlót, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökét idézve azt írták, hogy 2014 és 2020 közötti fejlesztési időszakban kilenc helyszínen több mint kétmilliárd forint támogatással épültek vagy újultak meg piacterek Baranyában, így például Harkányban, Komlón, Szászváron, Bükkösdön és Sellyén is.

A politikus szerint a megyei agrárvállalkozások sikerességéhez szükség van helyi piacokra is, ezek a fejlesztések pedig mind azt a célt szolgálják, hogy segítsék a baranyai termelőket még inkább helyzetbe hozni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

piac

terület- és településfejlesztési operatív program

mecsek-hegyhát

baranya megye

harkány

komló

szászváron

bükkösd

sellyén