Hogyan alakul ki egy pusztító világválság? Vannak intő jelek, ezekre érdemes figyelni

Pénzcentrum: Az OECD friss előrejelzése szerint Magyarországon valamivel 10 százalék fölött lehet az éves infláció 2022-ben. Ha ez bekövetkezik, akkor olyan magas inflációról beszélhetünk, ami 1999-ben volt utoljára Magyarországon. Gazdaságtörténeti szempontból mennyire fontos, illetve veszélyes mutató az infláció?

Dr. Kövér György: Gazdaság- és társadalomtörténészként ha a jelenlegi inflációról általános kijelentéseket tennék, annak sok értelme nem lenne. Történészként mindig azon csodálkozom leginkább, hogy előrejelzéseket tesznek a jelenlegi infláció befejezésére. Például, hogy még egy évig várható, hogy ilyen magas infláció lesz. Történészként egészen biztosan tudom, hogy erről csak utólagosan lehet véleményt nyilvánítani. Hogy ez a most 10 százalékos infláció meddig fog tartani, ha valaki azt mondja, hogy egy évig, akkor elég egyértelműen az infláció okát aktuális külső körülményekhez rendeli. Vagy hogy meddig tart az ukrán háború és ennek következtében az energiahordozók és nyersanyagok áremelkedése. Miközben mindenki tudja, hogy egy globális világgazdaságban ezek a folyamatok hosszabb távon érvényesülnek. Ez a háború csak ráerősít valamire, ami amúgy is benne van a levegőben. Ha megnézzük, hogy például Magyarországon hat terméken árstop van, vagy a benzinen bizonyos kategória számára ársapka van, akkor nyilvánvaló, hogy ezek tűzoltó intézkedések, teljesen alkalmatlanok arra, hogy egy globális inflációt kezeljenek. De a kormányzatok valahogy mégis ebben gondolkoznak. Ez a hatalmi lehetőségük.

Az, hogy évtizedek óta nem voltak ilyen magasak az árak, mint most, jelezhet előre valamit?

Erre én csak óvatosan figyelmeztetnék. Statisztikai értelemben nem lehet megjósolni, hogy ez meddig tart.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető makrogazdasági elemzője azt nyilatkozta a Pénzcentrumnak, hogy a mostani inflációs helyzet sokkal inkább hasonlít a 1970-es évek béli olajválság időszakára. Ha ez igaz, és tudjuk azt, hogy az az olajválság, és az olajárak meredek emelkedése gyakorlatilag megroppantotta a Szovjetuniót, akkor mire számíthatunk most. Ez most tényleg egy történelmi pillanat lehet a világgazdaság egészére nézve?

Hogy melyik történelmi időszakhoz hasonlítjuk a jelent, az választás kérdése. Amikor az 1970-es évek elejéről beszélünk, nemcsak az áremelkedések játszanak szerepet, hanem ott volt a rendszerben egy pénzügyi válság is. Erre szokták a történelemben azt mondani, hogy multiple crisis. Ilyenkor több válság fonódik össze, és ebben az értelemben a 70-es évek eleje meg a mostani között én is látok hasonlóságot, nemcsak a covid miatt, hanem ha a pénzügyi, kereskedelmi és hitelválság fonódik össze, akkor annak nagyon sokféle lehet a kapcsolódása. Ha a mostani válságból kiemelem a covidot meg a háborút, akkor mind a kettőre a közgazdászok valószínűleg azt mondanák, hogy ezek valamilyen módon külsődleges okokkal összefüggő válságok. Feltételezve, hogy ha a külsődleges ok megszűnik, akkor a válság is. De nem gondolom, hogy ez ilyen egyszerű. A válságtörténetnek talán a legfurcsább tanulsága, hogy bár a 20. századi válságok globálisak, a kezelésük leginkább nemzeti. A nemzeti válságkezelés persze fékezhet bizonyos folyamatokat, de nem igazán képes az egészet kezelni. Ezt már a 20. század első felében felismerték, az akkori kereskedelmi és hitelválságok hatására, amik tíz-egynéhány évenként notóriusan visszatértek. Alakítottak egy Bank for International Settlement nevű szervezetet, abban reménykedve, hogy ha megint jönne egy ilyen válság, akkor ezek majd globálisan is segítséget tudnak nyújtani. Jött 1929-1933, és kiderült, hogy a BIS nem képes arra, hogy a nemzeti válságkezeléseket felülírja. A 2. világháború után még inkább vannak ilyen szervezetek, amik nemzetközileg össze tudnák hangolni a válaszlépéseket, de igazából a banki válságkezelés és az állami válságkezelés között most is megvan ez a léptékbeli különbség.

Ha azt nézzük, hogy az 1970-es olajválság idején is országok nagyon komoly energiahordozó embargót vezettek be más országokkal szemben, akkor ezt mennyiben lehet párhuzamba állítani a mostani Oroszország elleni sorozatos nyugati szankciókkal? Az eddig történelmi tapasztalatokból mire számíthatunk?

Ennek az első történelmi példája a napóleoni háborúk idején a kontinentális zárlat volt, amikor megtiltották, hogy a kontinens kereskedjen a brit világgal, és ezt már akkor is igen jól sikerült kijátszani. Az embargó azonban akkor is együtt járt egy hosszú távú inflációval. Tulajdonképpen ez volt az első nagyobb 19. századi inflációs folyamat volt, igaz, a 19. század szinte egésze végig deflációs volt. A 20. század meg végig inflációs, csak különböző sebességgel. Ezek a zárlatok, embargók amiket más időszakokban vámháborúnak neveztek, egyetlen dolgon múltak. Mégpedig azon, hogy az egész gazdasági környezet izolacionista azaz, teljesen bezárkózó lesz, vagy a kiskapuk meg a mélyebb mechanizmusok engedik-e tovább működni a kapcsolatokat. Részben ilyen vámháborús időszak volt az 1880-as évek, részben a két világháború között a 30-as évek időszaka. Azokban az időszakokban minden korlátozó intézkedés ellenére a mechanizmus alapjában véve szabadkereskedő maradt. Itt is azt gondolom, hogy nem önmagában az aktuális embargón vagy a zárlaton múlik a dolog, hanem hogy ezek hogyan ágyazódnak be az egész világgazdasági szisztémába, ez fogja eldönteni.

Ez mikor derül ki? Milyen hatást lehet ettől várni?

Nem látok bele a döntéshozók fejébe, nem tudom. Azt gondolom, hogy a mostani intézkedések nem elsősorban gazdasági motívumokon alapulnak, ezek politikai döntések. A gazdaság képviselőinek legfeljebb annyi befolyásuk lehet, hogy megpróbálják elmondani a politikai döntéshozóknak, hogy meddig lehet ezt visszavonhatatlan károsodás nélkül elvinni. De érdekes módon nem a nagy gazdasági szereplők tiltakozását hallom leginkább nemzetközi értelemben.

A cikk itt folytatódik tovább.

Címlapkép: Getty Images