Mi lesz így veled, felnőttképzés: súlyos gondot okozhat a kisadózók kiesése?

Világgazdaság   
  Megosztom
Mi lesz így veled, felnőttképzés: súlyos gondot okozhat a kisadózók kiesése?

Eleinte aggódtak a felnőttképzési piac szereplői amiatt, hogy a közelmúltban átalakított struktúrában nem lesznek népszerűek a kurzusaik, a rendszer azonban működik, a felnőttképzési programok módosult fókusszal ugyan, de egyre kedveltebbek. Ugyanakkor borítékolható, hogy a magánfelnőttképzőket és a felnőttképzésben résztvevő óraadókat igencsak negatívan fogja érinteni ősztől a kisadózó vállalkozók tételes adójának az átalakítása, mivel nagy számban vannak köztük olyanok, akik így róják le a közterheiket a szakemberek szerint.

Napjainkban is zajlik még számos olyan OKJ-s képzés, amelyet 2021 előtt indítottak, a résztvevőknek pedig legkésőbb az év végéig vizsgát kell tenniük. Vagyis december 31-én végleg búcsúzik az Országos Képzési Jegyzék alapján szervezett rendszer. A helyébe lépett új szisztéma lényege, hogy alapszakmát – amelyből jelenleg 175-öt sorol fel a hivatalos jegyzék – már csak a szakképzési centrumokban lehet szerezni, írja a Világgazdaság.

Az üzleti alapon működő felnőttképzőknél pedig – a korábbi OKJ-s tanfolyamok helyett – 73 részszakma és az úgynevezett programkövetelmények alapján folytatott félezernél is több szakképesítés közül válogathatnak az érdeklődők

- foglalta össze az eddigi változások lényegét Zsuffa Ákos, a a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke a VG-nek.

Arra a kérdésre, hogy az ágazat szereplői megsínylették-e a rendszer átalakítását, a mintegy százhúsz tagot tömörítő FVSZ elnöke a lapnak azt mondta:

szerencsére mind a felnőttképzők, mind az általuk kínált képesítések népszerűek maradtak. Természetesen még nem olyan az intenzitás, mint az OKJ-s időszakban, de az érdeklődőink és a képzésben részt vevők kezdik megszokni az új konstrukciót, és – az infokommunikáció-technológiás, a tréningmódszertant alkalmazó, valamint a szakmai tovább- és átképzéseket is beleértve – továbbra is százezrek választják a felnőttképzést.

Az ágazatban tehát a következő lesz az első olyan esztendő, amikor már az államilag szabályozott képzések közül „csak” a részszakmák és a programkövetelményes képesítések közül lehet választani, és ezzel párhuzamosan a vizsgáztatás is átalakul-átalakult.

A tanulók ugyanis csak valamely akkreditált vizsgaközpontban adhatnak számot tudásukról, ám mivel ezek létrehozása kissé döcögősen indult, volt egy időbeli vákuum, amikor már az új feltételek szerint folyt az oktatás, ám a vizsgát még igencsak nehézkesen tudták megszervezni. Zsuffa Ákos azonban jelezte: mára a számonkérés problémája is megoldódni látszik, felállt ugyanis majdnem ötven – állami és magán- – vizsgacentrum.

Részszakma vs. szakképesítés

A részszakma és a szakképesítés közötti különbséget a szövetség elnöke úgy világította meg, hogy míg az előbbi jellemzően, bár nem feltétlenül, egy alapszakmának a része – például a kőműves részszakmája a vakoló kőműves –, addig az utóbbiak, a szakmai képzések kifejezetten a munkaerőpiaci elvárásokhoz, a technológiai fejlődéshez igazodnak, méghozzá a lehető leggyorsabban. Vagyis amint igény mutatkozik egy bizonyos képzettség megszerzésére, záros határidőn belül már indítható is az oktatás. Ezt a fajta rugalmasságot segíti az is, hogy – szemben a részszakmával – a programkövetelményes képzéseknek nincs magas szintű jogszabályban rögzített jegyzéke. Az azonban azonos a két típusban, hogy mindkettő elvégzését tanúsítvány igazolja.

A szakembertől azt is megtudták, még nem igazán domborodott ki, mely részszakma, illetve szakképesítés a legnépszerűbb, az ugyanakkor látszik a számokból, hogy

Egy-egy kurzus közkedveltségét olyan tényezők is befolyásolják, hogy a jogszabályok mely szakmákhoz írnak elő követelményként valamilyen végzettséget. Zsuffa Ákos példaként említette, hogy a fotós korábban ebből a szempontból egy úgynevezett szabályozott szakma volt, vagyis ha valaki ilyen munkát vállalt, annak rendelkeznie kellett a megfelelő végzettséget tanúsító okirattal. Miután a fotós kikerült az ilyen módon szabályozott tevékenységek közül, az derült ki a felnőttképzők visszajelzéseiből, hogy a fotósoktatásra jelentkezők száma visszaesett.

Mit hoz a jövő?

A jövőt illetően – a felnőttképzésben egyre fontosabb digitalizáció mellett – az egyik legjelentősebb kitörési lehetőség a felnőttképzők számára a soft skillek, azaz a puhának vagy alapvetőnek nevezett készségek elsajátításában rejlik az FVSZ vezetője szerint. A munkaerőpiacon ugyanis egyre inkább az a tendencia rajzolódik ki, hogy a klasszikus szakmai kompetenciák mellett számos készséghez – így például az együttműködéshez, a rugalmassághoz, a csapatjátékossághoz, a problémamegoldó képességhez vagy éppen a proaktivitáshoz – kötik a munkaadók egy-egy pozíció betöltését.

Sőt, gyakran ezeket várják el leginkább a már meglévő munkavállalóiktól vagy a meghirdetett állásra jelentkezőktől.

Zsuffa Ákossal még az új katatörvény elfogadása előtt beszélgettek, az érdekképviseleti vezető azonban az interjú megjelenése előtt fontosnak tartotta jelezni:

borítékolható, hogy a magánfelnőttképzőket és a felnőttképzésben résztvevő óraadókat igencsak negatívan fogja érinteni ősztől a kisadózó vállalkozók tételes adójának az átalakítása, mivel nagy számban vannak köztük olyanok, akik így róják le a közterheiket.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

felnőttképzés

okj

szakképesítés

részszakma

tréningek