Küszöbön a nyugdíjkatasztrófa: kik lesznek az utolsók, akiknek még futni fogja ellátásra?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Küszöbön a nyugdíjkatasztrófa: kik lesznek az utolsók, akiknek még futni fogja ellátásra?

Az utóbbi néhány évben hazánkban is előtérbe került az időskori öngondoskodás kérdésköre. Egyre többen és többen ismerik fel, hogy nyugdíjas korukban sem feltétlenül érdemes kizárólag az államra bízniuk megélhetésüket.

Az elöregedő társadalom, a népességfogyás és a várható élettartam növekedése mind gyengítik a már most is gyenge lábakon álló állami nyugdíjrendszert. Éppen emiatt egyre több magyar ismeri fel az időskori öngondoskodás fontosságát. Ennek bizonyos módjait az állam is támogatja, bizonyos konstrukciók esetében nagy összegű, akár 280 000 forintos támogatással is - írja a Pénzcentrum.

Jelen állás szerint egy átlagos, bérből és fizetésből élő ember kezdő nyugdíja mindössze 55-60 százalékát teszi ki a nyugdíjba vonulás előtti fizetésének. Az átlag feletti bérrel rendelkezőknél pedig ez az arány még rosszabb.Tehát még ha a jelenleg aktív korúak, ha számíthatnak is nyugdíjra, megszokott életszínvonaluk fenntartását és egy aktív és egészséges nyugdíjaskort kizárólag állami forrásból csak kevesen tudnak majd finanszírozni. A legtöbbeknek pedig ez alapvető elvárása és a minél fiatalabb dolgozókra ez egyre inkább igaz. Nem csoda, hogy egyre többen el is kezdenek tenni biztonságos időskoruk megteremtéséért.

A nyugdíjcélű megtakarítások népszerűségének növekedése számszerűsítve is hatalmas. Ahogy tavaly a Pénzcentrum megírta, a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztárnál 2021-re az 50-64 éveseknél már 31 százalékra emelkedett a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya. A nyugdíjkorhatár közeledtével tehát egyre többen ismerik fel, az állami juttatás nem biztos, hogy elegendő lesz az aktív évek alatt megszokott életszínvonal fenntartásához és egyre fontosabbá válnak a megtakarítások.

A Pénzcentrum arra is kíváncsi volt, hogy az idei évben hogy alakultak a magyarok nyugdíjmegtakarítási szokásai - de erről a folytatásban, itt olvashattok!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyugdíj

időskor

idősek otthona