Hiába a bértábla, ebben a vidéki iskolában meg tudják fizetni a tanárokat

HelloVidék: Miért hagytad el a pályát?

Koszorú Csaba: A mindenem volt a tanítás, 2005-től 2014-ig voltam a pályán és mondhatni kimaxoltam. Voltam osztályfőnök, tartottam szakkört, minden évben táboroztattunk, túrákat és egészségnapokat szerveztünk, alakult egy tánciskolánk, vezettem az iskolai rendezvényeket, voltam zoopedagógus a helyi Vadasparkkal együttműködve és elvégeztem közben a vezetőképzőt is. Abban az időben a világot is ki lehetett forgatni a sarkából, a gyerekek annyira együttműködőek voltak és tele volt minden kreatív energiákkal. Mára a digitalizáció ezt eléggé megváltoztatta. Pályaelhagyó azért lettem, mert kezdtem magamon érzékelni a kiégést. Szerintem nem szégyen, sőt szükséges a váltás, ha az ember elveszti a motivációját, a belső lángot. Másfelől pedig az anyagi része már akkor is keserves volt. Osztályfőnökként közel 10 év tanítás után nem érte el a 100.000 forintot a nettóm, 2013-ban. És akkoriban történt az oktatás átszervezése is, azt vettem észre, hogy elvész a lényeg, pont nem a nevelés-oktatáson volt a hangsúly, hanem a papírmunkán.

HV: Mi adta a kezdő lökést, amiért visszatértél a pályára?

Az említett motiváltság, illetve annak hiánya, és, hogy nagyon hiányzott az a sok pozitív érzés, amit szerintem csak a pedagógus pálya ad az embernek. Én erre mindig is hivatásként tekintettem, tudtam, hogy egyszer, valamilyen formában visszatérek, csak azt nem, hogy mikor és mi lesz a "csali". Teljesen más területeken dolgoztam az elmúlt 8 évben, amiket szintén szerettem és rengeteget tanultam, fejlődtem általuk. Most ezeknek hasznát veszem az iskola vezetésben is. Az viszont biztos, hogy ha nem ilyen nemes a feladat, hogy egy alternatív iskolát vezessek és újítsak meg, nem jöttem volna vissza. Tanárnak, államiba még mindig nem.

HV: Mennyire változtak meg az elmúlt közel 10 év alatt a tanárok és a diákok?

Mivel folyamatos kapcsolatban állok régi kolléga-barátaimmal, pontosan láttam, mi történik az évek során. Ami változott a pedagógusoknál, az talán a lendület, a belső motor, a lelkesedés. Azok a személyek, akik szerintem a legcsodásabb tanárok és bármit meg tudtunk együtt valósítani, ma már sokkal nehezebben élesztik fel magukban a tüzet. Nincsenek anyagilag és társadalmilag elismerve, legalábbis a felszínen. A mai napig ránk írnak a szülők, megállítanak, hogy milyen hálásak, hogy szerettek minket, ott vagyunk a tanítványaink esküvőjén, diplomaosztóján. De a nagy kirakósban azért nem ilyen meseszerű a kép.

A diákok változása szerintem egyértelműen az értékrend eltolódása miatt van. A mostani, fiatal szülők egy része egyáltalán nem azt tartja értékesnek, mint, amit a szüleik tartottak. Szélmalomharcot kell vívni a fals közösségi média értékekkel, a kirakat kivagyisággal. A szülőknek óriási felelőssége van ebben, de sokan ezt nem ismerik fel, és nincs is könnyű dolguk manapság, mikor minden azonnal történik, minden gyors, ingerlő és fogyasztásra ösztönző.

HV: A pedagógushiány hogyan érintette az iskola működését? Hogyan találtatok pedagógust?

A pedagógushiány nálunk pályaelhagyásban mutatkozott meg, méghozzá egy pályakezdő esetén. Emberileg és anyagilag teljesen érthető és szomorú. Illetve egy művészeti tárgy esetén volt még hiányunk. Én hiszek abban, hogy a változás új lehetőségeket teremt, új embereket vonzunk be, ha vannak céljaink. Mondhatnám, hogy szerencsénk volt, de valójában nagyon is tudatosan vonzottam, hogy milyen kollégákat szeretnék még magam mellé, és be is futottak szeptemberre a legjobb szakemberek. Volt egy teljesen váratlan gyarapodás is, ami szintén sorsszerű.

HV: Mennyire vonzó a pedagógusoknak, hogy nem állami iskolában taníthatnak? Keresetben is többet kapnak?

Valószínűleg emiatt is találtuk meg gyorsan a megfelelő embereket. Mindenki úgy jött, hogy több állami felkérésre nemet mondtak. Hallották, hogy mi van itt, milyen irányba tartunk és szeretnének a részesei lenni. Vonzó az alternatív iskolákban az, hogy sokkal nagyobb szakmai és kreatív szabadság van, akkor is, ha a NAT szerint megyünk. Emberileg is nyitottabb közösségek ezek, van még lehetőség az önmegvalósításra. A bérek nálunk is a bértábla szerint alakulnak, de a fenntartó részéről van mód bizonyos kompenzációkra, amivel kicsit mégis komfortosabbá tudjuk tenni az egészet, és érezheti a nevelő, hogy megbecsülik és akarnak tenni azért, hogy ő is jól érezze magát.

HV: Milyen különbségek vannak az állami és alternatív iskolák között?

Ez függ az alternatív iskola brandjétől is, teljesen más egy Waldorf, egy Montessori, egy Rogers, a budapesti AKG vagy épp a Gyermekliget. De szemléletben biztos, hogy más, mint az állami. Kisebbek a létszámok, több figyelemre és differenciálásra van lehetőségünk. A kimeneti kompetenciákat mi rugalmasabb határok mentén érjük el, projektoktatás zajlik az idő nagy részében és amiben csak lehet, élménypedagógiát alkalmazunk. Ez nem azt jelenti, hogy az állami sulikban nincs ilyen. Ahol jó csapat van, és nyitott, kreatív vezetés, ott sok hasonló dolog meg tud valósulni.

Az alternatív iskolák egy része - amilyen a Gyermekliget is - Alapfokú Művészeti Intézmény is egyben, így abban is eltérnek az állami iskoláktól, hogy órarendbe iktatva valósul meg a tánc, a drámajáték, a hangszer oktatás vagy akár a fafaragás és az ökokertészet.

Sokan azt gondolják, hogy az alternatív sulikban a gyerekek is mások, pedig ez nem így van. A pedagógia más. Manapság olyan nagy számban vannak az SNI-s, BTMN-es, ADHD-s, szenzoros, spektrumos tanulók, hogy mindenütt megjelennek integráltan. Arányaiban nálunk is annyian vannak, mint egy állami iskolában. Ami a nagy különbség, hogy mivel kevesebb gyerkőccel dolgozunk, több türelem jut talán az egyéni bánásmódra, differenciált oktatásra. És fontos tudni, hogy nem az dönt egy tanuló felvétele esetén, hogy papíros vagy sem, hanem, hogy a hospitálási időszakban azt látjuk-e, hogy illeszkedik az adott csoportba, befogadják, és együttműködő-e. Ha igen, akkor mi is meg tudjuk számára adni a kellő plusz segítséget.

A másik része pedig maga a család. Az alternatív intézmények szorosabb együttműködést tartanak fenn a családokkal, egymás "munkáját" segítenünk, támogatunk kell. Azt is szoktuk mondani, hogy "nem gyereket veszünk fel, hanem családot".

HV: Az állami iskolák hogyan tudják vonzóvá tenni a pályát? Mivel tarthatnák a pályán a tanárokat?

Méltó keresettel és megbecsüléssel. Az előbbi következik az utóbbiból. Valamint azzal, ha sokkal nagyobb szakmai és kreatív szabadságuk lenne. Ha tényleg a diákokon és a tanításon lehetne a hangsúly.

HV: Mit gondolsz a tanár-sztrájkokról?

Egyetértek azzal, hogy ebben a helyzetben élni kell azokkal a jogokkal, amik még megmaradtak. Teljesen mindegy, hogy ez most a tanári pálya. Ha bármelyik területen alulfizetnék az embereket, azok kifejeznék valahogy az elégedetlenségüket. Méltatlanul nagy különbségek vannak bizonyos szakmák és foglalkozások, pozíciók között jelenleg hazánkban.

HV: Hova vezethet a tanárhiány és hogyan lehetne a pályán tartani a pedagógusokat?

Egyértelműen bérrendezéssel, és azzal, ha éreznék, van értelme tanítani. Van még lehetőség csodát tenni, gondolkodásra sarkallni, tudósokat, művészeket, szakembereket nevelni, magokat elültetni, és nem az lenne a mérce, hogy az a valaki, aki "híres és gazdag". És ha lenne presztízse ennek a szép hivatásnak.

A tanárhiány már most nagyon komoly problémákat okoz, tudom, mert hallom más intézményekből. Olyan negatív következményei lesznek hosszú távon, amivel most még nem is számolunk. És ennek a levét a gyerekeink, unokáink generációi isszák majd meg. Pedig nem tudom, mi lehetne nagyobb kincs és jobb befektetés egy nemzet jövője szempontjából, mint a képzett, tanult, széles látókörű emberek, akik bárhol megállják a helyüket a világban, és akikre büszkék lehetünk, bármiben is alkossanak kimagaslót, maradandót.

Címlapkép: Getty Images