Nem lassít az áremelkedés: kiderült, erről mondanak le leghamarabb a vásárlók

HelloVidék   
  Megosztom
Nem lassít az áremelkedés: kiderült, erről mondanak le leghamarabb a vásárlók

A termékek házhoz szállíttatása lehet az infláció egyik első áldozata, miközben egyre többen döntenek az olcsóbb, saját márkás árucikkek mellett - derül ki az EY 18 000 fő körében végzett nemzetközi felméréséből.

Világszerte tízből nyolc fogyasztó aggódik a jelenlegi pénzügyi helyzete miatt, sőt az EY nemzetközi felmérésében résztvevők harmada attól tart, hogy a mindennapi betevőn kívül hamarosan már nem lesz pénze másra. A megkérdezettek közel fele úgy csökkenti a költségeit, hogy a bevált, márkás termékek helyett olcsóbbat választ, kevesebbet költ kikapcsolódásra (42%) és házhozszállításra (35%).

Magyarországon is egyre többen kezdtek spórolásba, hogy átvészeljék a szárnyaló infláció okozta pénzügyi nehézségeket. Ebben a környezetben kell a cégeknek tovább erősíteniük a vevőik bizalmát, amire csak a legfelkészültebbek lehetnek képesek. Kiemelten fontos, hogy a döntéshozók tudják, mire és mennyit hajlandóak költeni most az emberek, és ennek folyamatos változását a jövőben is kövessék. A megfelelő adatok megléte és pontos elemzése elkerülhetetlen, ebben egy tapasztalt tanácsadó sokat segíthet

– hangsúlyozta László Roland, a cég üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

A tudatos fogyasztás erősödését mutatja, hogy a vevők döntő többsége figyel arra, hogy ne pazaroljon élelmiszert (87%) és energiát (85%), minden harmadik (36%) válaszadó pedig gyakrabban vásárolna használt árucikkeket. Az emberek közel kétharmada (64%) már nem érzi úgy, hogy lépést kellene tartania a divattrendekkel, és még többen vannak azok (69%), akik próbálnák megjavítani a tárgyaikat, ahelyett, hogy simán lecserélnék azokat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

vásárlás

drágulás

infláció

költség

költés

bevásárlás

spórolás