Elképesztően elszálltak a tejtermékek árai: lassan lemondhatunk a sajtról, tejről, tejfölről?
Mi, magyarok kétségtelenül odáig vagyunk a tejért és a tejtermékekért, gondoljunk csak sokak nagy kedvencére, a Túró Rudira. A túró, a tejföl, a joghurtok, na meg persze a finomabbnál finomabb sajtok szinte bármikor, bármilyen formában megállják a helyüket, örömmel falatozgatjuk őket. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy véget érnek ezek az idilli pillanatok, hiszen a boltokba betérve arcon csap minket a valóság: 2000 forint feletti tejföl, 4000 forint feletti trappista, 4-500 forintos tej, és még sorolhatnánk. De hogy mi ennek az oka, mikor lehet vége és pontosan milyen összegeket kell otthagyunk egy-egy kedvelt termékért, az az Agrárszektor cikkéből kiderül.
Ahogy arról a lap beszámolt korábban, 2022 augusztusában 75 százalékkal emelkedett a trappista sajt értékesítési ára, 60 százalékkal lett drágább az ömlesztett sajt, a tehéntúró, a natúr és a gyümölcsös joghurtok ára pedig csaknem 60 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor valamennyi tejtermékről elmondható, hogy jóval többet kell érte fizetni a boltokban, mint egy évvel korábban. Ez a trend világszinten is megfigyelhető, a piaci viszonyokat egy immár második éve tartó európai tejfelvásárlás csökkenés és az árfolyam gyakran hektikus változása befolyásolja.
Ebből is látszik, hogy nem akármilyen áremelkedésekről van szó, de szavak helyett beszéljenek a számok, és nézzük, mi, mennyibe kerül jelenleg a magyar boltokban. Itt a portál összesítése:
- ha trappistát szeretnénk fogyasztani, 3300 és 5000 forint között kell fizetnünk kilójáért,
- a sima (nem hatósági áras), 1,5%-os tejért 375 és 580 forint között,
- a 140 grammos magyar natúr joghurt 250 forint,
- a 250 grammos túró 650 forintnál kezdődik,
- a vödrös tejföl (800/850 gramm) széles skálán mozog, de 900 és 2100 forint között juthatunk hozzá.
Ha pedig nem a hagyományos termékeket, hanem például bio vagy laktózmentes árut szeretnénk vásárolni, akkor az alábbiak szerint alakulnak az árak:
- a laktózmentes tej 320 és 1300 forint között található meg,
- a laktózmentes trappista (700g) 3000 és 4900 forint között,
- a laktózmentes túró (250 gramm) akár 1000 forintba is kerülhet,
- a laktózmentes vödrös tejföl (800 gramm) pedig nem igazán kapható 2 ezer forint alatt,
- a bio tejföl (150 gramm, 20%-os) 400 forint körül alakul, a bio tej pedig 400-690 forint.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)