Szegeden is váláságtervet jelentettek be: több létesítmény is bezár a fűtési szezonra

Portfolio   
  Megosztom
Szegeden is váláságtervet jelentettek be: több létesítmény is bezár a fűtési szezonra

Szeged gazdasági alpolgármestere a város energiaspórolási terveiről beszélt a Szeged TV műsorában, mint kiderült, a tervek szerrint idén még minden intézmény működik, lesz karácsonyi vásár és díszkivilágítás is, de jövőre a kulturális és sportintézmények legalább egy hónapig zárva lesznek, az óvodák és a bölcsődék téli szünete igazodik az általános és középiskolák meghosszabbított szünetéhez. Az önkormányzatnál pedig nem lesznek elbocsátások.

Az alpolgármester kifejtette:

  • tavaly éves szinten 500 millió forintba került a gázfűtés Szeged önkormányzatának, ez drágul 3 milliárd 500 millió forintra,
  • a távfűtés esetében tizenegyszeres a drágulás, ez legalább 700 millió forint pluszköltséget jelent,
  • az áramért tavaly kétmilliárd forintot kellett fizetnie Szegednek. Az áramszerződés december 31-éig érvényben van, addig „normális” árat fizet a város. Az áramellátásra csak az MVM-mel lehetett szerződni, a korábbihoz képest az első ajánlat szerint tízszeres árat fizetnek. Azt remélik, hogy sikerül lealkudni az áram árát a mostani ár hétszeresére a tízszeres ajánlott árról.
  • A költségek csökkentése érdekében intézkedési tervet alkottak, amely 2023 első két hónapjára vonatkozik majd. A kultúra és a sport létesítményeit hosszabb, rövidebb időre bezárják takarékossági okokból, a bezárásokkal másfélmilliárd forintot tud megtakarítani a város a számításaik szerint.
  • A szökőkutakat leállítja Szeged és január 2-ától március 3-áig szünetel a díszkivilágítás is, szintén március 3-ig zárva lesz a város számos színháza, múzeuma

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

szeged

válságterv

bejelentés

gazdasági válságterv

bezárás

fűtési szezon