Figyelem, fontos kérelmek érkezhetnek a MÁK-tól: ezt kell tudni róluk

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelem, fontos kérelmek érkezhetnek a MÁK-tól: ezt kell tudni róluk

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2022. október 20-án megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél idén is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.  A Magyar Államkincstár (MÁK) a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyezetésre van szükség.

A Kincstár és a NAK együttműködésének, valamint a fejlesztéseknek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma évről évre csökken: 2016-ban még 27 ezer, 2017-ben 12 ezer, tavaly mintegy 7 ezer, idén pedig a 6 évvel ezelőttihez képest alig több mint ötödannyi, 5760 gazdálkodónak küldött értesítést a MÁK. Közülük 2650-en a kamarai falugazdászok segítségével adták be kérelmüket.

Mint ismert, 2022. június 9-ig 162 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek közel 70 százalékát, több mint 108 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével. A korábbi évekhez hasonlóan az idei számok is azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok ingyenes segítségét. Az átaluk benyújtott kérelmek 2,4 százalékánál van ugyanis szükség adategyeztetésre, az egyénileg beadott kérelmek esetében ez a szám megközelíti a 5,8 százalékot.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által küldött értesítés kézhezvételétől – a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől – számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2022. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdász felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés lefolytatása érdekében.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nak

mák

adategyeztetés

falugazdászok