Milliós fizetés várhat a magyar fiatalokra: a gyenge forint miatt is nagyot kaszálhatnak

Pénzcentrum   
  Megosztom
Milliós fizetés várhat a magyar fiatalokra: a gyenge forint miatt is nagyot kaszálhatnak

Rengeteg kiadással jár az egyetem, hiába dolgoznak a diákok részmunkaidőben, valószínűleg a fizetést mind feléli a megélhetés. A Pénzcentrum górcső alá vette, hogy milyen költségekkel kell számolniuk, valamint arról is, hogy mire elég az ösztöndíj, vagy éppen a diákmunkából befolyt összeg. Nem csoda hát, ha sokan nyitnának a külföldi, nyári diákmunkák felé is, hiszen ha valutában keresnek, az többet ér itthon is. 

Egy módon nyerhetünk az iszonyatos infláción: ha valutában keresünk. Jól járnak most azok a diákok, akik külföldön végeznek idénymunkát, főleg, ha Amerikában töltik a nyarat. Itt ugyanis a jelentkezési díj befizetése után dollárban kapják meg a fizetésüket, amit ha hazahoznak, sokkal többet ér, írja a Pénzcentrum.

Kell is a pénz, hiszen, mint ahogy arról korábban írtunk, sok kiadással kell szembesülniük a diákoknak, és az ösztöndíj nagyon kevés dologra elég. A Diákhitel Központ felmérése szerint a Budapesten továbbtanulók félévente 700 ezer, a vidéki egyetemet vagy főiskolát választók 650 ezer forintos kiadással kalkulálnak, ez öt tanulmányi hónappal számolva havonta 130-140 ezer forintot jelent, bár a kutatásban résztvevők ezt inkább 200 ezer forintra becsülték.

Ennek ellenére a tanulmányi ösztöndíj és a szociális támogatások összege távolról sem közelíti meg ezt az összeget. Minden hatodik egyetemista ugyanis eddig is anyagi problémákkal küzdött, őket az elszálló albérletárak, az élelmiszer- és energiaárak robbanása még nehezebb helyzetbe sodorhat. A 130-140 ezer forintos albérleti díj mellett keveset ér a 15-20 ezer forintos ösztöndíj. A lakhatás pedig csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az élelmiszerárak emelkedése mellett még egyéb költségekkel is számolnia kell az egyetemistáknak kezdve a közlekedéstől egészen a technikai felszereltségig.

Így kerül a képbe opcióként a diákmunka vállalása, hiszen ha abból indulunk ki, hogy egy hallgató a legalacsonyabb bruttó munkabért kapja, és tud heti 20 órában dolgozni, akkor azzal bruttó 92 ezer forintot szedhet össze egy hónapban. 2 000 forintos bruttó órabér mellett viszont ez az összeg már bruttó 160 ezer forint. Ugyan a szakértők korábban kifejtették, legtöbb területen a bruttó 1 000–2 000 forint közötti sávban mozognak a diákmunkákért kapható órabérek, a vendéglátásban akár 3 000 forint is lehet a bruttó órabér, így havi 80 óra munkával már bruttó 240 ezer forintot lehet összeszedni.

Van, aki ennél többet is szakíthat

Van, aki még ennél is többet szakítana, és inkább külföldön keresné meg a pénzét, valutában. Évek óta nagy népszerűségnek örvendenek az amerikai diákmunkák a diákok körében, hiszen nem csak nyelvet tanulhatnak így,de bizony szép kis summát is hazahozhat az, aki nem utazza el kint a megkeresett pénzt. A Campleaders Hungary az egyik piacvezető Magyarországon az amerikai diákmunkák és kulturális csereprogramok területén. Náluk nem csak táborokba lehet jelentkezni, hanem akár szakmai gyakorlatra hotelekbe is. Az amerikai tapasztalatszerzés, kapcsolatépítés mellett idén plusz motiváló erő lehet a fiatalok számára a dollárban kapott fizetés, amely a mostani árfolyam mellett felértékelődik. Fekete Alexander, a Campleaders Hungary vezetője elmondta, hogy a koronavírus előtti időkben 1 200-1 300 főt juttattak ki programjaikra, a járvány alatt ez kicsit megtorpant, azonban a 2022-es szezonban 75 százalékban elérték a járvány előtti létszámot, mintegy 900 fő fölötti jelentkezővel, míg 2023-ra 1 300-1 400 jelentkezőre számítanak.

A táboros programjainkban kisegítő személyzetként, valamint gyerekfelügyelőként (táborvezetőként) dolgozhatnak a résztvevők. A szállodai programunkban kimehetnek egy nyárra dolgozni, vagy egy 6-12 hónapig tartó szakmai gyakorlatra is. A részvételi díj tartalmazza a repjegyet, a biztosítást, a munkavállalói engedélyt, elhelyezést, vízumügyintézést, 24/7 segélyvonalat. Az amerikai gyerektáboros program költségeinek nagyobb részét a táborok finanszírozzák, így a diákok hozzájárulása mindössze 420 euró (173 416 forint), amit teljesen rugalmasan, részletekben is tudnak fizetni kiutazás előtt. A szállodai programunk esetében olyan részletfizetési lehetőséget biztosítunk a diákoknak, ami lehetővé teszi, hogy az itthon befizetendő 650 dollár (271 895 forint) mellett a program költségeinek többi részét már az amerikai bérükből fedezzék

- fejtette ki Fekete Alexander.

A nehezebb anyagi helyzetben lévő diákok számára kivételes lehetőség, hogy a budapesti Amerikai Nagykövetséggel és amerikai vízumszponzor partnerünkkel (Cultural Homestay International) közösen évente 70 szociálisan hátrányos helyzetű fiatalnak biztosítunk lehetőséget, hogy az Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíjjal, teljesen ingyen vehessen részt a Camp Leaders nyári programján kisegítő személyzeti pozícióban úgy, hogy az ösztöndíjasok a tábortól nettó 1 450 USD (606 535 forint) zsebpénzt is kapnak majd Amerikában

- tette hozzá Fekete Alexander. Mint elmondta, a mostani árfolyam ingadozás még jobban motiválja a jelentkezőket, hiszen a program zárásakor is nettó többlettel térnek haza a résztvevők.

A cikk itt folytatódik.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

diákmunka

egyetem

diákhitel

pénzkereset

valuta

külföldi munka

külföldi ösztöndíj