Tombol a drogkereskedelem az országban: több helyen kapcsoltak le ma bűnözőket
Vádat emeltek egy csongrádi házaspár és társaikkal szemben, akik hosszú időn át árultak drogot Csongrádon és a környező településeken - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn. A Somogy Megyei Főügyészség pedig arról számolt be, hogy több mint négy kilogramm kokain Magyarországra csempészése miatt vádat emeltek két férfi ellen. De ez nem minden: egy újfehértói tanyán több mint 7 millió forintot érő vágott dohányt foglalt le a NAV.
1. Vádemelés egy csondrádi házaspár ellen
Vádat emeltek egy csongrádi házaspár és társaikkal szemben, akik hosszú időn át árultak drogot Csongrádon és a környező településeken - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, hogy
négy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett minősített kábítószer-kereskedelem bűntettével, két-két vádlottat oktatási intézmény közvetlen környezetében elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, illetve bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.
A vádirat szerint a házaspár 2019-től két éven keresztül korábban új pszichoaktív anyagnak, majd 2021-től kábítószernek minősülő kristály fantázia nevű anyagot szererzett be és terjesztett. A kereskedés során jellemzően a házukban szolgálták ki a vevőket, de előfordult, hogy gyalogosan vagy kerékpárral vállaltak kiszállítást. A házaspárnak a kábítószer beszerzésében, szállításában segítséget nyújtott szökésben levő fiuk, továbbá két társuk is.
A vádlottak között van egy másik férfi és a drog beszerzésben neki segítséget nyújtó társa is, akik a csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellett értékesítették. A vádirat szerint a terjesztett drogot a csongrádi házaspár egy festőként dolgozó szentesi férfitől és élettársától szerezte be.
2. Kokaint csempészett egy férfi
A Somogy Megyei FőügyészségTöbb mint négy kilogramm kokain Magyarországra csempészése miatt vádat emeltek két férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t. Azt írták:
az idősebb, negyvenes éveiben járó vádlott tavaly megállapodott holland kábítószer-kereskedőkkel nagyobb mennyiségű drog szállításáról, és azt tervezte, hogy az "árut" higítás és kiporciózás után értékesíti.
A férfi és a bűncselekménybe bevont huszonéves társa hatszor ment Eindhovenbe gépkocsivásárlás ürügyén egy autószállításra szolgáló kistehergépkocsival. Az utolsó két úton a kábítószert a pótkerékben rejtették el.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei a hatodik utazás után rajtuk ütöttek az idősebb férfi siófoki lakóhelyén. A pótkerékből előkerült drogot lefoglalták, a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A főügyészség vádiratában jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt fegyházbüntetés, pénzbüntetés kiszabását és járművezetéstől eltiltást indítványozott.
3. Másfél mázsányi vágott dohányt találtak egy újfehértói tanyán
A NAV munkatársai százötvenhárom kilogrammnyi, több mint hétmillió forintot érő vágott dohányt találtak egy újfehértói tanyán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
A tanyát egy területkutató kutyával vizsgálták át, és a fák között eldobált hulladék alól előkerült a dohány - közölték.
A fél kilogrammos csomagokban elrejtett dohányt lefoglalták.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)