Extra rezsitámogatással mutat példát ez a vidéki vállalkozás: így segítik a családokat

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Extra rezsitámogatással mutat példát ez a vidéki vállalkozás: így segítik a családokat

Az energiaválság és az egyre emelkedő rezsiárak sokakat változtatásra kényszerítenek. A legtöbben megszorításokban gondolkoznak, de akadnak olyan vállalkozások, akik segíteni szeretnének és tudnak is.

Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft elmondta:

Minden munkatársunk rezsitámogatásban részesül, amit novembertől márciusig adunk meg, vagyis hat hónapon keresztül, összesen 120 ezer forint értékben. Több mint 30 munkavállalót foglalkoztatunk, így ez az összeg megközelíti a 4 millió forintot, amelyet a dolgozók részére bocsátunk, hogy megkönnyítsük számukra az emelkedő energiaárakkal való küzdelmet

– mondta Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője.

Minden munkatárs fontos és értékes

A vállalkozás még 1991-ben, mint elektronikai szerviz jelent meg a piacon. A családi vállalkozás gyorsan növekedett és 2 évvel később 1993-ban megnyílt az első üzletük is, ahol már elektronikai eszközöket és alkatrészeket is forgalmaztak. Az ezredfordulón tovább tudott fejlődni a cég és megvásárolták az első SMD beültető gépsorukat, aminek köszönhetően megkezdődött az elektronikai gyártás folyamata.

Minden munkavállalónk fontos számunkra. Szeretnénk őket megőrizni és biztosítani arról, hogy gondoskodunk róluk még akkor is, ha az infláció, illetve az elszabaduló energiaárak ennyire érintik az országot. A munkavállalóinknak előzetesen nem szóltunk a rezsitámogatásról, így amikor megérkezett a fizetéssel együtt a bónusz az egész cég meglepődött, hogy miért érkezett több pénz a megszokottól. Persze mindenki örült, és érezhetően jobb lett a hangulat a gyártáson, a szervízben és az irodában is

– mesélte a cég ügyvezetője, aki szeretne ezzel példát mutatni a többi KKV szektor vezetőjének is, hogy aki tud segíteni, az tegye meg.

Alapkövetelmény a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem

A szegedi cégtől nem áll távol a szociális érzékenység és nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra is. Tavaly decemberben több mint kétmillió forint értékben ajándékozott légtisztító készülékeket a szegedi mentőállomás részére. Az ezt megelőző évben a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára ajánlották fel a partnereik számára szánt ajándékok összegét. A cég számára a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem is alapkövetelmény.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rezsi

infláció

magyar családok

gazdasági válság