Lecsapott a Nébih a vidéki kisállatkereskedőre: durva, milyen hiányosságokat találtak

MTI   
  Megosztom
Lecsapott a Nébih a vidéki kisállatkereskedőre: durva, milyen hiányosságokat találtak

Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság.


 


 

Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei. Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által kötelezően előírt feltételek, és annak megfelelő-e az eladásra felkínált állatok elhelyezése.

Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban elvárt minimális információkat, és pontatlanul vagy egyáltalán nem vezették a nyilvántartásokat. Szintén gyakori hiba volt, hogy az új tulajdonosok számára nem adták át az előírt írásos tájékoztatót, csupán szóban tájékoztatták őket.

Jellemzőn az előírtnál kisebb helyen tartottak halakat, kétéltűeket, hüllőket, papagájokat, hörcsögöket, futóegereket, tengerimalacokat és nyulakat. Utóbbinál túlzsúfoltságot is tapasztaltak az ellenőrök -

derül ki a Nébih közleményéből.

Általános probléma volt a sziámi harcoshalak kifejlett hím egyedeinél, hogy elégtelen méretű akváriumban tartották őket, sokszor úgy, hogy láthatták is egymást, amit állatvédelmi okokból kifejezetten tilt a jogszabály. Néhány esetben az állatok takarmányának tárolása sem volt megfelelő, valamint egy-egy akvárium világítása javításra szorult.

Emellett több üzlet dolgozói is jelezték, hogy nem egyszer utasítottak már vissza vásárlót, mert nem érezték kellően felkészültnek az állattartásra.

Ugyanakkor a számos hiányosság miatt a Nébih szakemberei egy kivétellel minden vállalkozóval szemben eljárást indítottak, határidőhöz kötötten kötelezve őket a hibák javítására, valamint a hiányosságok pótlására.A tapasztalatok alapján a hivatal a jövőben is folytatja a kisállatkereskedések ellenőrzését - közölte Nébih.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nébih

kisállatkereskedések

állat

kiskereskedelem