Ömlik a pénz a vidékbe, mutatjuk: hogy juthatnak támogatáshoz a magyar falvak

MTI   
  Megosztom
Ömlik a pénz a vidékbe, mutatjuk: hogy juthatnak támogatáshoz a magyar falvak

A Magyar falu program által kínált támogatások minden 5000 lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton megjelent videóban.

Gyopáros Alpár kiemelte, a mostani nehéz helyzetben sem hagyják magukra a falvakat, a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy javítsa a falvakban élők életminőségét. Közölte, a falusi csok több mint 36 ezer vidéki család otthonteremtését segítette.

Arra is kitért, hogy több mint 3000 kilométer felújított alsóbbrendű út készült el a programban, valamint, hogy annak keretében támogatták a falusi kisboltok fejlődését és újranyitását. A kisboltok a napokban újabb pályázatot nyújthatnak be működési támogatások igénylésére.

Gyopáros Alpár hozzátette, 8000 falusi kisvállalkozás számára támogatást tettek elérhetővé európai uniós források bevonásával, annak érdekében, hogy a kistelepülési munkahelyeket megvédjék és újak létrehozását segítsék.

Legfontosabb célkitűzésünk a kezdetektől, hogy megállítsuk a népességfogyást a magyarországi falvakban

- jelentette ki a kormánybiztos, aki egyúttal rámutatott, pozitív visszajelzés a program eredményességére, hogy ezerkétszáz 5000 lélekszám alatti településnél megfordult a tendencia és hosszú évek után gyarapodásnak indult lakosságszámuk.

A Magyar falu program hitet és reményt adott a falvainknak, van azonban még mit tenni, ezért a munkát folytatjuk

- fogalmazott Gyopáros Alpár.

A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi majd a nehéz gazdasági helyzet ellenére is

- mondta közösségi oldalán a kormánybiztos.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

magyar falu program

támogatás

magyar falvak

falvak

településfejlesztés