Elmúlt a jó világ: csak így kaphatnak pénzt ezután a termelők, mezőgazdászok

HelloVidék   
  Megosztom
Elmúlt a jó világ: csak így kaphatnak pénzt ezután a termelők, mezőgazdászok

A támogatásokért cserébe a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb környezet-és klímavédelmi követelményeket fogalmaz meg az új Közös Agrárpolitika szabályrendszere, ezzel is ösztönözve a talaj védelmét, vízmegtartó képességét javító mezőgazdasági gyakorlatot – mondta Feldman Zsolt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Közös Agrárpolitika változásairól, az új agrártámogatási rendszerről tartott előadást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád vármegyei szervezete és a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi Fórumán. Az eseményen Feldman Zsolt a 2027-ig tartó új gazdálkodási időszakra vonatkozó feltételrendszerrel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a környezeti-és éghajlati, zöld szempontok miatt elvárt szigorúbb szabályok minden gazda számára teljesíthetőek. Az államtitkár kifejtette: az eddig ismert alap és zöldítési támogatások egybeolvadnak, amelyre ráépül az Agrár-ökológiai Program. Az ebben való részvételről minden gazda évente maga dönthet saját gazdaságának adottságától, termelési gyakorlatától, jövőképe alapján. Az Agrár-ökológiai Programban való részvétel esetén a plusztámogatás a minimum-követelményeken túlmutató környezet-és klímavédelmi gyakorlatra adható.

Az államtitkár szólt azokról az átmeneti mentességekről, amelyeket még ebben az évben az unió az orosz-ukrán háború miatt biztosít a gazdálkodók számára. Ezen túl beszélt a talajvédelmemmel, a vetésváltással és a nem termelő területek kötelező fenntartásával kapcsolatos előírásokról.

Ebben az évben az új vetésváltási szabályok előírásai alól még mentesség van, néhány növényfaj egymás után termesztése azonban károsítóik miatt idén sem megengedett. 2027-ig pedig rugalmasabb vetésváltási szabályokat sikerült kiharcolni az uniós alapelvárásokhoz képest

– fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a másodvetés jelentősége felértékelődik, mert megtöri az egymás után termesztés általános tilalmát.

Feldman Zsolt kitért az új KAP Stratégiai Terv azon szabályára is, amely üzemmérettől teszi függővé, hogy mely gazdaság mekkora összeget kaphat újraelosztó támogatásként, amely összeg az alaptámogatás fölött jár majd.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kap

agrárpolitika

agrárminisztérium

támogatás

környezetvédelem

talajvédelem

vízvédelem

klímavédelem