Közel 30 településen működnek már olyan bevásárló közösségek, amelyek számára a helyben megtermelt élelmiszerek beszerzése, a közeli gazdálkodók támogatása és a környezet védelme egyaránt fontos szempont. Az egyik legrégebbi és legnagyobb vidéki csoport a Nyíregyházi Kosár Közösség, melynek egyik szervezője Zalatnay László. Szakmáját tekintve is közel áll hozzá a mezőgazdaság, hiszen meliorációs üzemmérnök és környezetgazdálkodási szaküzemmérnök, de emellett évtizedek óta lelkes közösségszervező, tréner, aki rendíthetetlenül hisz abban, hogy az alulról jövő kezdeményezések gazdagabbá és jobbá tehetik a magyar vidéket – a HelloVidék vele készített interjút.
HelloVidék: Hogyan született meg az ötlet, hogy vidéken szinte elsőként, Nyíregyházán egy ilyen közösséget alapítsatok?
Zalatnay László: 2008-ig nyúlik vissza a történetünk. A gazdasági válság időszakában szembesültünk először azzal, hogy egyre több ismerősünk él már külföldön, vagy oda tervezi az életét. 2012-ben tartottam néhány előadást, hogy hogyan lehetne fellendíteni a helyi gazdaságot, egy helyi pénz bevezetésével.
Az előadások után Nyíregyházán összegyűlt egy kis közösség, kulturális kreatívoknak neveztük el magunkat. Mintául szolgált, hogy a 2000-es években két amerikai szociológus felfigyelt arra, hogy a világon mindenhol vannak olyan emberek, akik egyik nagy párthoz sem tartoznak. Egyedül érzik magukat, de nagyon is érdeklődnek a világ dolgai iránt. Az USA-ban a társadalom 25 százaléka, 50 millió ember már ilyen kulturális kreatívnak számított akkor. (A kulturális kreatív kifejezés Paul Ray és Sherry Ruth Anderson amerikai kutatók 2000-ben publikált, „Hogyan változtatja meg a világot 50 millió ember?” című munkájából származik.)
E mögött semmilyen szervezeti háttér nem volt akkor, teljes egészében alulról jövő kezdeményezés. 2013 márciusában egyszerűen elkezdtünk közösségi beszélgetéseket tartani pubokban. Egyre nagyobb és nagyobb helyre kellett mennünk, mert mindig telt házunk volt. Ezekből a beszélgetésekből nőtt aztán ki, hogy egy bevásárló közösséget szeretnénk csinálni Nyíregyházán, mert ez érdekelte a legjobban a résztvevőket.
Volt már hasonlóra itthon példa?
Voltak már hazai kezdeményezések, a budapesti Szatyor már működött akkor, illetve Kecskeméten és Esztergomban is szerveződött már bevásárló közösség. De a budapesti volt egyfajta minta. Az egyik társunk tartott egy előadást a bevásárló közösségekről. Ez után feltettük a kérdést a résztvevőknek: Ki szeretné, ha Nyíregyházán is működne egy hasonló, és kinek van energiája a szervezésbe besegíteni? (Akkor 60-70-en voltunk a művelődési házban, mert szórakozóhelyekre már nem fértünk be.) Kb. 25 ember nyújtotta fel a kezét, hogy neki van erre ideje, kapacitása. Hamar megszerveztük a saját bevásárlóközösségünket. Kimentünk a piacra, kerestünk termelőket, az egyik önkéntesünk informatikatanár volt, az első szoftvert ő írta meg. A domain névre úgy szedtük össze a pénzt, hogy akik ott voltak, bedobtak 250 forintot. Az első átadási helyszín egy romkocsma udvara lett, ezt a lehetőséget is felajánlásként kaptuk. 2013. június első hetében volt az első átadási napunk.
Mi minden történt azóta?
Jött az első tél, felvetődött, hogy nem lesz jó az udvaron. Hogy lesz nekünk épületünk? Egy közösségi felhívásra 10 percen belül jött egy felajánlás. Aztán azt is kinőttük hamar. Most egy régi abc épületét béreljük, és nagyjából megint szűkös kezd lenni a hely. Viszont most már nem abban gondolkodunk, hogy ezt a teret növeljük még, hanem hogy milyen egyéb csatornákon lehet összekötni a helyi termelőket és fogyasztókat. Pl. egy helyi termék bolt kialakítását is tervezzük.
A növekedés közben szembesültünk, hogy a kezdeti szoftter már nem tudja kiszolgálni a közösségünket. Ugyanis a bevásárló közösségeknek az egyik fontos eszköze az az előrendelési felület, ami úgy néz ki, mint egy webshop. A pénteki átadási napokra ezen keresztül adják le a rendeléseiket a vevők, és itt kínálják megvételre a portékájukat a termelők. A rendelési a ciklus minden héten szerdán zár, a termelők csütörtök reggel megkapják, az összesített rendelést, péntek délelőtt behozzák a kosárházba. Minden vevőnek van egy ládája, abban szépen összerendezzük, délután pedig jönnek is érte. Minden héten van átadás, csak karácsony után van egy hetes leállásunk. Amikor már működtünk néhány éve, elkezdtek érkezni más településekről is érdeklődők, hogy segítsünk nekik a tudásunk megosztásával. Talán azért lettünk érdekesek mások számára is, mert viszonylag hosszú ideje, sikeresen működtünk ekkor már. Aminek az egyik kulcs az a tanuló szervezeti modell. Ami csak azt jelenti, hogy ha felmerül egy probléma, arra elkezdjük a megoldásokat közösségi módszerekkel kialakítani. Mérjük az eredményeket, visszacsatolunk, ha valami nem jó, akkor újratervezzük az egészet.
A bevásálóközösségek fő célja, ha jól értem, a helyi vidéki gazdaságok helyzetbe hozása.
A magyar emberek alapvetően egyáltalán nem helyben megtermelt élelmiszereket fogyasztanak, jobb esetben 20-100 km-ről érkezőt, de még jellemzőbb, hogy külföldi, sőt más kontinensről származót. Van egy egyszerű számításunk, amit mindenkinek szoktam javasolni, hogy a saját településére végezze el. 2000 forint/nap/fő átlagos fogyasztással számolok, és ha ezt megszorozzuk a településen élők számával és 365 nappal, akkor kijön, hogy egy év alatt mennyit költenek élelmiszerre az adott településen. Ennek szoktam a 90 százalékát venni. Ez az összeg elhagyja a település helyi gazdaságát minden évben. Ez Nyíregyházán nagyságrendileg 70 milliárd forint. Ez abból a szerkezetből következik, hogy távolról jön az élelmiszer, és az erre költött pénz messzire is megy. Ennek a következménye, hogy a helyi élelmiszer-termelés nem jut tőkéhez, nem tud megújulni, nem tudnak jó fizetéseket adni a munkatársaknak, napszámosoknak. Ezen kívül nem tudnak gyártási, csomagolási technológiát fejleszteni, így lemarad. Nincsenek meg azok az értékesítési csatornák sem, leszámítva a néhol meglévő helyi piacokat. Sajnos azokon is azt látjuk, hogy nemcsak a helyi termelők vannak ott, hanem településenként változó arányban, de a “nagybanin termelők” is.
Másrészről egyáltalán nem vonzó szakma a mezőgazdaság, elég alacsony a jövedelmezősége, a fiatalok nem választják szívesen ezt a pályát.
Munkaerő-hiányos a mezőgazdaság, nem nagyon lehet napszámost sem találni. Régóta köztudott, hogy nálunk a Nyírségben ukrán, orosz az ország más részein román vendégmunkások dolgoznak a földeken, de sokszor Ázsiából érkezők is. Az, hogy nincs elég munkaerő, a hosszú távú következménye annak, hogy nem helyi terméket vásárlunk. Mert a pénzünk így elhagyja a helyi gazdaságot, ami meg onnan nagyon hiányzik.
Kérdés, hogy hogyan lehetne a magyar társadalmat visszaszoktatni arra, hogy amikor lehet, helyi élelmiszert fogyasszon.
Ennek nagyon sok gazdasági előnye is lenne, de csökkentené az ökológiai lábnyomunkat is. A helyi rendszereknek minimális a környezeti terhelése, és a csomagolási hulladékokat is minimalizálni lehet. Öt éve kezdtünk el például azzal foglalkozni, hogy a csomagolási hulladékot hogyan lehetne csökkenteni, és kitaláltunk sok módszert. Így évente kb. 50 ezer nejlonzacskó felhasználását kerüljük el azáltal, hogy többször használatos vászonzsákokat használunk. Elkezdtük gyűjteni a befőttesüvegeket és a tojásos dobozokat is. Megnéztük minden csomagolóanyagnak a környezettudatos, újrahasznosításon alapuló alternatíváját. Megpróbáltuk úgy kialakítani a rendszereinket, hogy ez megfelelően működjön. Ez megint csak akkor tud megvalósulni, ha van helyben kapcsolat a termelő és a fogyasztó között.
Helyi termelőkre azért is szükség van, mert ha nem forog vissza a pénz a helyi gazdaságba akkor a fiatalok érthetően elvándorolnak, ez a jelenség különösen a falvakban látványos, ahol alig maradnak fiatalok.
A szülők is azt mondják a gyerekeiknek, hogy inkább a városokban próbáljanak szerencsét. A vidéki népesség drasztikusan öregszik. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a szakértelem is eltűnik, ami ahhoz kell, hogy a földet meg tudjuk művelni. Ha hagyjuk, hogy ezek a trendek folytatódjanak, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy ki fog élelmiszert termelni 2025-30-ban?! Van olyan beszállító a kosárban, akinél a napszámosok átlagéletkora 65 év. Gondoljunk bele, hogy 65-70 éves emberek dolgoznak egy fóliasátorban nyáron – szerintem nekik már a nyugdíjukat kellene élvezni. De nincsenek fiatalok.
Az elmúlt 10 évben hogyan változott a vásárlói és a helyi termelők köre?
Lassan, fokozatosan nő a vásárlói kör, most 170-190-en vásárolnak hetente átlagosan. 40-60 helyi termelővel vagyunk kapcsolatban. Vannak olyan termékek, amiből sokkal több termelőt is találnánk, ilyen a paradicsom, de vannak olyanok is, amikre nincs beszállító a környékről. A kínálatot így ki szoktuk egészíteni, pl. étolajat Hajdú-Bihar megyéből hozunk. A vevőknek fontos, hogy „helyi gazdaság – tudatosak” vagyunk, de az is egy fontos szempont, hogy a termékportfólió, a választék elég nagy legyen, kb. mindent meg lehessen vásárolni, ami egy háztartásban szükséges. Úgy vagyunk ezzel, hogy ha van helyi, akkor az övé az elsőbbség.
Van egy hasonlat, amit szoktam használni, a táltos paripa, a magyar népmesékben. Amikor a mese elején megismerjük, kb. úgy néz ki, mint az állatorvosi ló, minden betegség bemutatható rajta. A helyi mezőgazdaság is ilyen állapotban van jelenleg. Forráshiányos, energiahiányos, szakértelem-hiányos, technológiahiányos, kommunikáció- és marketinghiányos. De a potenciál ott van benne, és ehhez nem is kellene nagyon sok külső forrást bevonni. Ha megváltoznának a fogyasztói szokások, és tudatosabbak lennénk, azt mondanánk, hogy a helyi az első, ha nincs helyi, akkor megnézem, mi az, ami magyar, és ha nincs hazai, akkor elgondolkozom azon, hogy tényleg szükségem van-e erre. Biztosan van ilyen termék is, hiszen Magyarországon nincs pl. sóbánya, de rengeteg zöldségnél, gyümölcsnél fel lehetne tenni a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e rá.
Mi úgy gondoljuk, ha megváltozna ez a fogyasztói magatartás, több pénz maradna a magyar mezőgazdaság modernizációjára.
Természetesen a modernizáció alatt mi nem feltétlenül a precíziós mezőgazdaságot értjük, hanem hogy regeneratív talajművelést kezdjünk el, környezettudatos, a talajéletet segítő gazdálkodást. A mai mezőgazdaság, ami alapvetően a vegyszerekre, növényvédő szerekre, illetve a szántásra alapít, folyamatosan rombolja a talajok szerkezetét. Itt minőségi változásra van szükség. Ha a fogyasztókat arra tanítjuk, mennyire lényeges a helyi gazdaság, akkor tud megélni az itteni termelő is, mert a pénzünket oda áramoltatjuk. Ez megoldás lehet az ökológiai, de a népesedési problémákra is.
A világ gőzerővel keresi ezekre a megoldást, miközben az orrunk előtt van ez a lehetőség.
Ti hogyan jöttetek ki az élelmiszerek drágulásából?
Viszonylag jól, mert a helyi termék nem lett sokkal drágább, sőt sokszor olcsóbb az árszínvonal mint a multiban. Emellett azt is meg kell nézni, hogy valami miért drágább. Ha van egy termelő, aki rossz technológiával, sok kézimunka-ráfordítással állít elő élelmiszert, az óhatatlanul drágább, mintha valaki technológiát fejleszt. Van olyan biodinamikus termelő, aki nagy figyelmet fordított a technológia fejlesztésére, van automata traktorja, ami vezető nélkül közlekedik, így nem kell erre egy embert foglalkoztatni. Így lehet versenyképes áron extra jó minőséget előállítani. Az alapok, a jó termőföld, annak pusztulása ellenére is adott még. Azt gondolom, hogy akik Magyarországra importálnak élelmiszereket, a legtöbb esetben nem arról híresek, hogy nagyon jó minőséget hoznak.
Lehet azt mondani, hogy az ár a helyi termékeknél magasabb, bár ez mára már nem feltétlenül igaz, de a minősége sokszor sokkal jobb.
Az online bevásárlás is nagyon sokat fejlődött az elmúlt 10 évben, ez is valószínűleg segíti a bevásárlóközösségek fejlődését.
Így van, és fel lehet építeni ezt a dolgot. Autós megosztó oldalaknál láttam, és mi is alkalmazzuk már ezt, hogy a vásárló amint megvette az adott élelmiszert, minősítheti, odaírhatja, mit tapasztalt, és ez a honlapon megjelenik. Az egyéni tapasztalatok így kollektív, közösségi tudássá válnak. Így tud épülni a bizalom, ami alapvetően szükséges ahhoz, hogy a helyi gazdák újra helyzetbe kerüljenek.
A bizalomépítés az az egyik legfontosabb ereje egy bevásárló közösségnek. A bizalom pedig egyre fontosabb “portéka”.
Az nem hátrány, hogy csak hetente egyszer lehet így vásárolni?
De igen. Hogy ez megváltozzon, ahhoz kellene egy nagyobb tőkeinjekció a helyi gazdaság fejlesztésébe, hogy új átadási csatornákat lehessen kiépíteni. A bevásárló közösség alapvetően úgy működik, hogy az átadási folyamatot önkéntesek bonyolítják le, olyan emberek, akiknek fontos ez az ügy. A héten egy napnak a jelentős részét arra áldozzák, hogy olyan dolgot csináljanak, ami más embereket, a helyi gazdaságot, a környezetvédelmet szolgálja. Nekik megvan az a „haszon”, ami nem pénzügyi, mert ezért fizetés nem jár, de adunk egymásnak egy csomó olyan értéket, amit mi úgy nevezünk, hogy nem anyagi haszon. Az emberi kapcsolatok, a kapcsolati háló, sok mindenben sikerül egymásnak segíteni, hogy megvalósuljon az a támogató közeg, ami nagyon sok ember életéből hiányzik. Komoly szellemi és fizikai munkát végzünk reggel 8-tól este 7-ig, mert ez egy olyan logisztika, hogy 60 termelő sok ezer termékét 180 vásárlóhoz eljuttatni úgy, hogy a nap végén mindenki elégedett legyen. Ezt a logisztikai folyamatot mi építettük fel az önkéntesekkel közösen. Ez az önszerveződő képesség az, ami minden településen jelen lehet és így bárhol indíthatnak bevásárló közösséget az emberek.
Hányan csináljátok?
Az önkéntesek száma egy átadónapon 12-15. Van egy kb. 30 fős kör, akikből jön ez a szám ki minden héten. Van ebben mozgás, van, aki elmegy, mások jönnek, örülünk, amikor fiatalok jelennek meg. Ők már egészen komoly tudatossággal rendelkeznek, és látják, hogy ez miért történik. Szerencsére egyre több a fiatal önkéntes.
A helyi termelők köre hogyan változott az elmúlt években?
Szinte mindenre van kereslet, az nagy lépés volt, amikor a kenyér és a tejtermékek meg tudtak jelenni a kínálatunkban. Eleinte jobbára csak zöldség-gyümölcs szerepelt. Nem volt hűtőnk sem, így a hűtést igénylő termékek eleve nem jöhettek szóba. Az első hetekben 20 vevő volt. Ahogy egyre több vevő lett, új módszereket kellett kitalálni.
Az új átadási módszereket mindig az önkéntes csoport találta ki. Kísérleteztünk sokat, és a tapasztalatokból építkeztünk. Az, hogy egy közösségben az emberek tudnak gondolkodó tevékenységet végezni, nagyon nagy érték. Egyrészt mindenkinek ad egy pluszt szellemileg, másrészt nem az van, hogy várjuk, hogy valaki majd megmondja, hogy mit kell csinálni, hanem mi magunk tudjuk kialakítani a saját működésünket. Ez a proaktivitás a gyakorlatban.
Manapság egyre nagyobb divat az önellátás gondolata, de az ember nem tud igazán önellátó lenni. Próbálja meg valaki csak azt enni, amit ő termel, vagy abból öltözködni, olyan házban élni, de úgy, hogy egy szöget sem vásárolhat.
Azt gondolom, hogy ez már az őskorban sem ment egyedül. Az egyik véglet, amikor az ember azt hiszi, hogy önellátó tud lenni, a másik meg az, hogy mindent rábíz a globális ellátórendszerekre. A kettő között van az arany középút, amikor egy kis közösség meg tudja szervezni magát. Én hallottam példát arra is, hogy Franciaországban ez az élelmiszer önrendelkezés tervezése régiókra bontva zajlik. Van arra pénz, hogy régiós szinten azok a szereplők, akik ebben a termelésben, elosztásban, feldolgozásban szerepelnek, együtt gondolkodnak azon, hogyan lehet a helyi gazdaságot megerősíteni. Meg tudják fogalmazni, hogy mi hiányzik: a technológia vagy a szakértelem. Így tudnak aktívan reagálni ezekre a hiányokra. Ez a lehetőség itt van előttünk is. Ehhez valóban csak az kell, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, és felismerjük, hogy ez gazdaságilag is tud működni.
Ezek a helyi termelők fenn tudják tartani magukat pusztán ebből a vásárlóközösségből?
Nagyon vegyes a kép. Van, aki főleg hozzánk termel, néhányan fel is számoltak minden más értékesítési csatornát, ők jellemzően zöldségtermelők. A többiek más piacokra is visznek. Ma egy kis bevásárló közösség nem tud széles termelői rétegnek megélhetést biztosítani. De az a lényeg, hogy megváltoztassuk a trendet, és lépésről, lépésre átformáljuk a gazdaság szerkezetét. Az első fecske nem csinál nyarat, de azért jelzi, hogy itt a tavasz.
A nyíregyházi bevásárlóközösség aztán országosan is minta lett, úgy tudom, a ti segítségetekkel jött létre például a Vasi Zöld kosár is, ti adtátok át a háttértudást, de a például az informatikai rendszert is.
Mi elmondunk egy mintát, és az adott közösség eldönti, hogy követi-e. Nem franchise-ként működünk, mindenki akkor lesz erős, ha ő alakítja ki a saját rendszerét. Mi igyekszünk megmutatni, hogy mi az értelme gazdaságilag, szociálisan, társadalmilag, környezetvédelmi szempontból, miért tud működni a gazdaság átszervezése egy bevásárlóközösségen keresztül. Minden településen, ahogy Szombathelyen is, elsősorban a helyi aktív szervezőket illeti az elismerés. Nélkülük ugyanis nincs helyi bevásárló közösség. Mi csak egy kicsit segítünk.
Viszont mára már egészen jó együttműködés alakult ki sok hazai bevásárló közösség között. Az online rendelést és az átadási folyamatot segítő szoftvert immár közösen fejlesztjük. Így sokkal kisebb terhet jelent ez minden közösség számára, mintha saját magának kellene ezt megoldania, és az informatikai rendszer fejlesztése is biztosított így.
Országosan hány ilyen közösség van?
Elkezdtünk azzal foglalkozni, hogy hogyan lehetne hálózatosodni, itt is a tudásmegosztás az elsődleges. Az is cél, hogy ha nincs helyi termelő, akkor egymás szomszédságából próbáljuk meg megoldani a beszerzést. Két éve tart egy hálózatosodási folyamat, tudunk egymásról, fejlesztjük a kommunikációs felületeket, nézzük, hogy mi az optimális, ami ezt tudja működtetni.
A mi kutatásaink szerint kb. 30 bevásárlóközösség létezik az országban, ebből 15-18-cal viszonylag aktív kapcsolatunk van.
Ezek nemcsak megyeszékhelyek, Szigetmonostor a legkisebb település, ahol már működik ilyen.
Melyik a legnagyobb ilyen közösség?
Talán ma a Pécsi kosár közösség az aki a legnagyobb. Ott egy nagyon dinamikus, fiatal csapat kezdett el ezzel foglalkozni, náluk van saját szoftverfejlesztő is. Talán a második legnagyobb a miénk. De azt látjuk, hogy ahol 1-2 évet eltöltenek ezzel emberek, ott egy év alatt elég nagy fejlődést lehet elérni. Pl. 30-ról 120 vevőig is el lehet jutni. Azt gondolom, hogy 1-2 éven belül nagyon sok ilyen erős bevásárlóközösség lesz Magyarországon.
Van ennek maximuma? Vagy több ezer főt is képesek lennétek kiszolgálni?
Egy bevásárlóközösség egy átadási ponttal 200-250 családot tud ellátni. Ez lehet az első lépcső egy helyi gazdasági szerkezet átalakító önszerveződő folyamatban. Aztán ha elkezdenek kiépülni a kapcsolatok a termelők is a vevők között, akkor jöhetnek a következő lépések: Lehet közösségi finanszírozással tőkét juttatni a helyi termelők számára, hogy jobb minőségű termékeket tudjanak előállítani, vagy bővítsék a termék portfóliójukat.
Lehet helyi termék boltokat nyitni. Valójában csak az szab határt ennek, hogy mennyi szellemi kapacitást tud egy helyi közösség megmozdítani.
Azt állítom, hogy a helyi kapcsolatok meg a helyi tudatosság felépítésével a mezőgazdasági termelést fel lehet hozni egy olyan magas színvonalra, ahol egészséges, a talajéletet is regeneráló folyamatok működnek, egészséges élelmiszereket állítunk elő, és az a pénz, ami ezt finanszírozza, a helyi gazdaságban forog. Ma ez a pénz eltűnik a magyar vidékről, ha nem magyar, vagy még inkább nem helyi élelmiszert vásárolunk. Ha felismerjük, hogy ez rajtunk múlik, és meg tudjuk csinálni önerőből is. Ez szerintem egy jó hír. Ez a bevásárló közösségek küldetése.
Ha lennének olyanok, akik ezt fizetésért csinálják, akkor nem lehetne még professzionálisabban szervezni?
Abszolút ez a cél. Már a nyíregyházi Kosárban is van több főállású munkatárs. Már nemcsak egyesület vagyunk, hanem alakítottunk egy szövetkezetet is, ami már olyan dolgokat csinál, ami meghaladja a bevásárló közösség működését. Pl. éppen egy helyi termék bolt létrehozásán dolgozunk. Minél több pénz forog vissza a helyi gazdaságba, annál több tevékenység van, ezt szervezni kell, és ez akkor tud működni, ha emberek ebből meg tudnak élni. Ez egy nyíltan vállalt célunk. Ezzel munkahelyeket teremtünk, másrészt a termelők jövedelmezőképességét is javítjuk, ezáltal ők is több embert tudnak foglalkoztatni. Először elkezdünk kialakítani egy olyan termelési-fogyasztási szerkezetet, ami helyben tartja azt a pénzt, ami kellene ahhoz, hogy az emberek tisztességesen meg legyenek fizetve. Ez a pénz minden évben előáll így vagy úgy, és egy része minden évben elhagyja az országot. Miért ne lehetne ezt a helyi gazdaságba visszaforgatni, és ezzel finanszírozni egy környezettudatos, egészséges élelmiszer termelést megvalósító, szociálisan is jól működő rendszert kialakítani? De addig is, aki többet akar tudni a mozgalmunkról, annak hadd ajánljam a hazai bevásárló közösségek oldalát.
Fotók: Nyíregyházi Kosár Közösség