Itt csak nyerni lehet: özönlenek a kérelmek, ennyi pénzt kap most a magyar vidék

HelloVidék   
  Megosztom
Itt csak nyerni lehet: özönlenek a kérelmek, ennyi pénzt kap most a magyar vidék

Újabb 8 milliárd forint mezőgazdasági kisüzemet segítő támogatásról döntött a napokban az Agrárminisztérium. A Vidékfejlesztési Program egyik legsikeresebb intézkedése a tavaly novemberben lezárult, a mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló, az ambícióik és adottságaik alapján fejlődőképes, vidéki térségekben elhelyezkedő, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását elősegítő pályázati felhívás. A mostani döntéssel már több mint 80 milliárd forint támogatást ítéltünk meg több mint 14 ezer gazdálkodónak – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, egyre fontosabbá és értékesebbé válnak a helyben megtermelt, előállított termények, termékek, árucikkek, fontos a termelők és a vásárlók mikro szintű összekapcsolása, ehhez azonban a legkisebb üzemmérettel rendelkező – legtöbb esetben önerővel sem bíró – termelőknek segítségre van szüksége. A felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű, átalány jellegű támogatásra nyújthattak be támogatási kérelmet a kisméretű üzemmel rendelkező őstermelők, és vállalkozások – emlékeztetett a miniszter. Hozzátette, a támogatási konstrukció keretében közel 20 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be, amelyből

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrártámogatás

vidékfejlesztési program

agrárminisztérium