800 milliós gigafelújítás, amiből 120 új parkolóra is futotta: nézzétek, mit kapott Esztergom!
Befejeződött Esztergomban a belváros integrált és fenntartható felújítása közel 800 millió forintos beruházással.
Az MTI tájékoztatása szerint a munkálatok során közösségi szolgáltató központot alakítottak ki egy leromlott állapotú épületből, zöld parkolót építettek a Prímás-szigeten, valamint rendbe hozták a Kis-Duna partján lévő fasorokat.
A projekt 580 millió forint európai uniós támogatással és 181 millió forint saját forrás bevonásával valósult meg.
A Kapcsolatok Házában három egymás melletti épületében közösségi tereket, foglalkoztatókat, előadó-, illetve rendezvénytermeket, irodákat és kávézót alakítottak ki.
A városlakók által közkedvelt Gesztenye és Platán fasorban ápoló gallyazást végeztek. Közel száz fa kivágását kellett elrendelni balesetveszélyes állapotuk miatt, azonban ezek pótlása a közeljövőben megtörténik.
Az esztergomi Prímás-szigeten egy közel 120 férőhelyes parkolót építettek, melyet ingyenesen lehet igénybe venni. A létesítményben 6 elektromos töltőállomást telepítettek és buszok fogadására is alkalmassá tették a helyet.
A beruházás során megvalósult a Széchenyi tér és Kis-Duna sétány gyalogos kapcsolatának kialakítása, ez segíti a főtér újjáéledését - ismertette a polgármester.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)