Ennek már sosem lesz vége? Kijött az új rendelet: novemberig "veszélyben" vagyunk
Marad még fél évig a rendeleti kormányzás, mert a háború még nem ért véget a szomszédban. November 25-ig különleges helyzet lesz az országban a Magyar Közlönyben megjelentetett kormányrendelet értelmében.
A rendelet szövege szerint a humanitárius katasztrófa elhárítása, valamint maga a háború miatt az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a háborús veszélyhelyzetet további 180 nappal, vagyis fél évvel hosszabbítsa meg.
Jelen állás szerint tehát legalább növember végig rendeleti kormányzás van érvényben Magyarországon, a Közlönyben a rendelet szövegét Novák Katalin köztársasági elnök és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke szignózták.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)