Gigafejlesztések kezdődhetnek országszerte: startol az út-, híd- és járdafelújítási pályázat
Ma indul a Magyar falu program út-, híd- és járdafelújítási pályázata - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár a közleményében azt írta, hogy a Miniszterelnökség ötmilliárd forintos keretösszeggel májusban tett közzé pályázati felhívást út-, járda- és hídfelújításra az ötezer lélekszám alatti kistelepülések számára a Magyar falu program keretében. A kormánybiztos tájékoztatása szerint a felkészülési időt követően a pályázatot a szerdai naptól kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felületén keresztül lehet benyújtani július 14-ig.
A támogatást elsődlegesen az önkormányzatok 100 százalékos tulajdonában lévő utak építésére, felújítására lehet igényelni. Emellett pályázni lehet önkormányzati tulajdonú hidak építésére, felújítására és korszerűsítésére is, valamint járdafelújításra
- olvasható a közleményben, amely szerint
a programban elszámolható összköltség út, híd építése vagy felújítása esetén 45 millió forint, járdák fejlesztésénél 10 millió forint. A beruházást a pályázat benyújtását követő naptól számított legfeljebb 18 hónap alatt, de legkésőbb 2025. január 31-ig el kell végezni. Egy pályázó kizárólag egy igénylést nyújthat be.
Gyopáros Alpár kitért arra, hogy a Magyar falu program egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, beleértve a belterületi utakat, járdákat, illetve a településeket összekötő állami tulajdonú, alsóbbrendű utakat is.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)