Végük, ha nem érkezik állami segítség: kilátástalan a helyzet a magyar faluban

Az általános iskola tavaly zárt be, nem volt elég gyerek. Az épület most szinte teljesen üresen áll, csak egy irodában működik a családsegítő szolgálat. A presszó megszűnt. A focipályát már csak hétvégente használja egy lelkesebb csapat, pontosabban azt a kisebb részt, amit lekaszálnak belőle. A játékosokat pénzért egy másik település vitte el, írja a Telex.

Az volt a legnagyobb baj, hogy az emberek félreértették az egész helyzetet. Mert mindenki azt hitte, hogy Némedi itt eladott volna egy forintért. De ez alapból arról szólt volna, hogy aki új házat akar építeni csokra vagy más módon, akkor mi segítjük abban, hogy adunk neki használatba ingyen telket, de akkor tíz évig életvitelszerűen itt kell élnie. Csak utána kerül a tulajdonába a telek. Tehát az embernek is át kell gondolnia, hogy itt akar-e élni. De mindenki csak ezt az egy mondatot látta benne, hogy egy forintért építési telkek, közművesített telkek eladók, és akkor hatalmasat kaszálnak rajta, magyarul mondva

- magyarázta a lapnak a polgármester, Vígh László, aki a szabadságát szakította meg azért, hogy tudjunk beszélni.

Jelentkező volt bőven, de nem olyanok, akik családi házat akarnak építeni, hogy letelepedjenek a faluban. Mindenki csak az üzletet látta benne. Aztán elkaszálták az egészet. A fideszes polgármester szerint az indok egyszerű: túl sokan érdeklődtek, és „ha van tíz telek, és van száz érdeklődő, akkor kinek adod azt a tízet? Hogy teszel igazságot? Tehát a fő indok az volt, hogy ez feszültséget okozott volna”. Ő pedig azt mondja, nem akart már tovább harcolni. „Ha a testület azt gondolja, hogy nem, akkor nem. Én most már úgy vagyok vele, ha nem állnak mellém, és nem tudjuk együtt továbbvinni a dolgokat, akkor én azokat elengedem”. Vígh László 2017 óta Tolnanémedi polgármestere. Az akkori időközin függetlenként indult, időközben aztán belépett a Fideszbe, és 2019-ben már a kormánypártok színeiben nyert újra.

Az eltűnt gyár

Tolnanémedi a 19. században virágzott fel. Kiépítették a vasutat, utána a közutat, felhúztak iskolákat, és ezt a falut is elérte az iparosítás. Malom, posztócipőgyár (mamusz), téglagyár és kendergyár is épült itt, ezekkel pedig munkahelyek létesültek. A falu lakossága ekkoriban, az ezerkilencszáznegyvenes években volt a csúcson: akkoriban 2400-an is éltek itt. A háború persze őket is megtépázta, „katonák: 42 fő, zsidók: 19 fő – nem tért vissza” – áll a falu leírásában. És bár Tolnanémediből nem lett hadszíntér, az ozorai és a simontornyai frontról pihenőbe küldött katonákat 1944 őszétől 1945 tavaszáig a falu a lakosságának kellett eltartania.

A huszadik században a legfontosabb munkahely itt a kendergyár volt, amit 1922-ben alapítottak, 1948-ban pedig államosítottak. Szinte különálló faluként működött: volt saját óvodája, élelmiszerüzlete, voltak szolgálati lakásai is. Több százan dolgoztak itt.

Köztük volt a 68 éves Irén is, akivel az egyik bolt előtt találkozunk. „Bekólázunk! – ezzel hív be minket magához a két sarokkal arrébb lévő otthonába. – Ezeken a képeken a családom van, ezek itt a ruháim, ez a tévém, itt a rádióba pár napja belecsapott a villám, de a fiamtól kaptam újat” – sorolja. Két pohárba behűtött kólát önt ki nekünk, közben arról mesél, hogy ő egy muzsikus cigányleány, az apja cimbalmos volt, akit lovaskocsival vittek lakodalmakba.

A gyár végül nem élte túl a rendszerváltást, 1989-ben bezárt. Azóta üresen áll, a telekkel együtt épp árulják, 14 ezer négyzetmétert 12 millió forintért. Már a hirdetés leírása is sokatmondó:

Halmozottan hátrányos település, ennek megfelelően pályázati lehetőségek. Alacsony iparűzési adó. Környéken olcsó munkaerő.

Némedinek most tizenegy milliós iparűzési adója van, amivel sokat nem tudnak kezdeni a faluban azon kívül, hogy befizetik a számlákat. „Csak a mínusz van folyamatosan. Azok a nagyon nagy segítségek a kistelepüléseknek, amit beígértek a covidos időszak után, szépen elmaradtak. Mindig mondják, hogy igyekeznek a kistelepüléseket támogatni, de mi nem érezzük a támogatást” – írja le a polgármester a falu helyzetét.

Ahogy a kistelepülések nagy része, úgy Némedi is állami támogatásból él. Azt Vígh László sem látja, mi lesz ennek a vége. Szerinte jó nem lesz, ha valamit nem talál ki a kormány. „Ahogy ez a rendszer most működik, ez csak viszi lefele a kistelepüléseket, amik így nem fenntarthatók. Ez az én személyes véleményem.”

Akkumulátorgyárak mostanában gombaként nőnek ki a magyar földből, ha ennyire hiányzik innen egy gyár, akár emellett is lehetne lobbizni – mire a polgármester: „semmi szín alatt nem engedne” ilyet Némedire.

A legjobban viszont egy helyi nyugdíjas írja le nekünk a némedi életesszenciát, ami így hangzik: „Akinek van, annak jó itt élni, akinek nincs, annak nem”.

A magyarországi falvak ötödét fenyegeti lassú kihalás az elöregedés, az elvándorlás és a gyerekek hiánya miatt. Száztizennégy olyan település van ma az országban, ahol háromszáz lakos sincs, és ahol a fiatalok száma tíz százalék vagy az alatti: nem valószínű, hogy célzott beavatkozás nélkül ezek hosszú távon megmaradnak. Az ilyen aprófalvak sorsát a történelmi csapások, a szocializmus kollektivizálása, téeszesítése, tudatos faluleépítése mind-mind megpecsételte, a legtöbbjük pedig jó eséllyel már nem is fog visszatalálni régi önmagához.

Címlapkép: Getty Images