Ezt érdemes lenne meglépni: milliókkal segítené ezeket a gazdálkodókat az agrártárca

MTI   
  Megosztom
Ezt érdemes lenne meglépni: milliókkal segítené ezeket a gazdálkodókat az agrártárca

Idén év végéig 3,1 milliárd forintos támogatást biztosít a magyar haltermelők számára a kormányzat - mondta az Agrárminisztérium (AM) a vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című csütörtöki műsorában.


 

Papp Zsolt György közölte: az úgynevezett krízistámogatással a tavalyi aszály és az orosz-ukrán háború miatt megnövekedő takarmányárak miatt nehézséget szenvedő halgazdálkodóknak, azaz haltermelő tógazdaságoknak és intenzív üzemű haltermelők részére kívánnak kézzelfogható segítséget nyújtani.

Az érintettek a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból részesülhetnek összesen 3,1 milliárd forintos támogatásban száz százalékos támogatási intenzitás mellett, a kifizetések az idén év végéig meg is fognak történni

- fejtette ki.

Hozzáfűzte: a krízistámogatásból mindazon vállalkozások, civil szervezetek, nemzeti parkok, önkormányzatok részesülhetnek, amelyek az elmúlt évben igazolhatóan halat termeltek.

A palyazat.gov.hu oldalon elérhető felhívásra jelentkezőknek a támogatási kérelmek benyújtására július 23-tól van lehetőségük, a kifizetési kérelmeket október végéig kell beadni, a tárca az év végéig zárja le a kifizetéseket - közölte Papp Zsolt György.

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében további több mint húszmilliárd forintot biztosítanak az ágazat fejlesztésére és e források hatékony felhasználását is segíti a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet és az MBH Bank között nemrégiben létrejött stratégiai együttműködés

- fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

halgazdaságok

támogatás

mezőgazdaság

agrárium