Mi lesz így a turizmussal?! Féltik a helyiek az ázsiai melósoktól Hajdúszoboszlót
A meleg gyógyvízéről híres Hajdúszoboszlón felforrósodtak az indulatok, miután a 24 ezer fős településen elterjedt a híre, hogy százával érkeznek majd vendégmunkások a város szabad szálláshelyeire, és tömeges megjelenésük ártani fog a turizmusból élő családok százainak. Czeglédi Gyula, a település független polgármestere a közösségi oldalán osztott meg ezzel kapcsolatban egy bejegyzést a hétvégén. Ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat! – erre a kérte a város polgármestere a szállásadókat, miután náluk is mind több a közeli Debrecenben dolgozó távol-keleti vendégmunkás, írja a Népszava.
Czeglédi Gyula, a település független polgármestere a szállásadóktól azt kérte, hogy ne alakítsák munkásszállóvá a panzióikat, a lakosságtól pedig azt: jelentsék, ha erre utaló jeleket látnak. Amennyiben indokolttá válik, úgy nyilvánosságra hozza azoknak a nevét is – írta – akik külföldi vendégmunkásokat szállásolnak el Hajdúszoboszlón.
A város önkormányzata korábban már hozott olyan intézkedéseket, amivel korlátozhatja munkásszálló létesítését: csak ipari övezetben, és a saját helyi vállalkozói tevékenységhez kapcsolódva teszik ezt lehetővé.
Ceglédi Gyula hétfőn délután törölte a bejegyzést, arra hivatkozva: noha ő a helyiek nyugalmát és biztonságát tartotta szem előtt, amikor írta, a posztot, más jellegű bejegyzések is elárasztották az oldalát.
Ugyancsak a betelepülő vendégmunkások „veszélyeire” figyelmeztetett Jónás Kálmán független önkormányzati képviselő, akinek egyéni körzete épp a szállodákkal, magánpanziókkal leginkább érintett településrész:
a debreceni ipari parkban folyó építkezések miatt több ezer munkavállalónak kell a térségben rövid időn belül szállást biztosítani, de a megyében Hajdúszoboszló az egyetlen olyan település, amelynek van annyi vendéglátói kapacitása, hogy ezt megtegye.
Az idegenforgalmi szezon általában július közepétől augusztus végéig tart a fürdővárosban, de szeptembertől már több szállásadó is arra kényszerülhet, hogy a bevételei érdekében esetleg vendégmunkásoknak adja ki a szálláshelyét. A hotelek foglaltsága egyelőre elég magas, de a kisebb családi házas panziók már most, a nyári szezonban is bővelkednek szabad férőhelyekben.
tud olyan panziótulajdonosról, aki bement az önkormányzat jegyzőjéhez, és megkérdezte: ha befizeti az indiai vendégmunkások után az idegenforgalmi adót, és kvázi egyfajta üdülővendégnek tekinti őket, akkor a tevékenysége vajon legális-e?
Elég csak néhány lengyel vagy román újságban megszellőztetni, hogy Hajdúszoboszlóra többezer ázsiai vendégmunkást telepítettek be, máris egy másik gyógyfürdőt fognak felkeresni a potenciális vendégek
- mondta
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)