Özönlenek az ázsiai vendégmunkások az országba: a kormány most megkönnyíti az ügyintézésüket

HelloVidék   
  Megosztom
Özönlenek az ázsiai vendégmunkások az országba: a kormány most megkönnyíti az ügyintézésüket

Sorra hozza a kormány azokat az intézkedéseket, amelyekkel szélesre tárja a kaput a harmadik országbeli, így például távol-keleti vendégmunkások előtt, írja a Népszava. A korábbi évekhez képest az itt tartózkodók között már eddig is egy év alatt a duplájára nőtt az ázsiaiak aránya.


 

Sorra hozza a kormány azokat az intézkedéseket, amelyekkel szélesre tárja a kaput a harmadik országbeli, így például távol-keleti vendégmunkások előtt, írja a Népszava. Nemrégiben fogadták el azt a novembertől hatályba lépő törvényt, amely a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatását teszi könnyebbé: a jogszabály alapján a vendégmunkások akár két éves tartózkodási engedélyhez is juthatnak.

Egy Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében úgy alakítják át Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot (OIF), hogy ott gyorsabbá váljon az ügyek, többek között a vendégmunkások eljárásainak intézése. Szeptember elsejétől idegenrendészeten belül létrehoznak egy új Központi Regionális Igazgatóságot, melynek az egyik feladata lesz, hogy az egyes, regionális idegenrendészeti igazgatóságok között szükség esetén elossza az ügyeket. A Népszava szerint az új szerv döntheti el, hogy a benyújtott tartózkodási, munkavállalási kérelmek elbírálásában melyik igazgatóság legyen az illetékes. A területet ismerők szerint ezzel az ügyintézés felgyorsítása lehet a cél.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ksh

idegenrendészet

jogszabály

vendégmunkások