Így szállj szembe a rezsidémonnal: rengeteget spórolhatsz, ha most cserélsz ablakot

HelloVidék   
  Megosztom
Így szállj szembe a rezsidémonnal: rengeteget spórolhatsz, ha most cserélsz ablakot

Ahogy egyre jobban közeledik a tél, és vele együtt a fűtési szezon, egyre inkább hangsúlyossá válik a megfelelő szigetelés, valamint a nyílászáróink éppsége otthonunkban. Mégis fontos szem előtt tartanunk az erre fenntartott költségvetésünket. Ugyanis 2022-től a fokozatosan felgyorsuló infláció az építési termékek gyártási költségtényezőiben is jelentősen megmutatkozott, így különösen bérek és a gyártási alapanyagok terén, tehát a nyílászárók esetében is.

Az ajtók és ablakok egyfajta stratégiai pontok egy házon, ezért is jó, ha jobban utána megyünk milyen alapanyagot választunk. Érdemes odafigyelni ajtóinkra, ablakainkra, ugyanis globális problémát jelentenek az elavult nyílászárók, továbbá felesleges kiadást is eredményezhet egy-egy elöregedett, elkorhadt ablak vagy ajtó. Széles választékból válogathatunk, akkor, ha nyílászáró cserére szánjuk el magunkat. Elsősorban anyagtípusok közül választhatunk műanyag, alumínium vagy éppen fa nyílászárók közül.

Korábban csak és kizárólag fából készültek az otthonok ajtajai és ablakai. Korszerű formájában lehetőség van arra, hogy a jelenlegi energetikai előírásoknak eleget tevő három rétegű hőszigetelő üveg kerüljön a fa ablak keretébe. Karbantartásuk ugyanakkor nagyobb figyelmet igényel. A fa ablak esetében tudomásul kell vennie a vevőnek, hogy a külső oldalt időszakonként karban kell tartani. Ennek elmulasztása a szerkezet lassú tönkremeneteléhez vezet. Aztán ott vannak az aluminium nyílászárok. Ezek a nyílászárók anyaguknál fogva rendkívül strapabíróak, karbantartásuk egyszerű, ennek köszönhetően élettartamunk is hosszú, középületeknél, üveg homlokzatoknál elsősorban ezt alkalmazzák, sőt zajszigetelő képessége is kimagasló, azonban hátránya is pont az anyagtípusában rejlik. Az alumínium keretszerkezet kicsit gyengébb hőátbocsátási tényezővel rendelkezik, szemben például a műanyaggal, azonban ez a teljes ablak szerkezet esetén az üvegezéssel kompenzálható. Az alumínium nyílászárók - áruk miatt is - elsősorban az intézményi és vállalati beruházásoknál elterjedtek.

A műanyag profilú nyílászárók manapság a leginkább közkedvelt szerkezeti megoldásnak számítanak, ennek oka a szerkezetek kiváló hőszigetelése és kedvező ára. Karbantartásuk egyszerű, hőszigetelési képességük magas talán a legmagasabb az eddig felsoroltak közül, ezáltal a fűtési költségek csökkenthetőek, továbbá jó zajszigetelő. Kiválóan alkalmasak a magánvásárlók és a normál középületek számára is. Széles forma és színválaszték áll rendelkezésre a megrendelők számára.

Érdemes most nyílászárót cserélni?

A homlokzati nyílászáró gyártók a világpiaci nyers- és alapanyagok jelentős emelkedése miatt mintegy 30%-os áremelésre kényszerültek tavaly év végéig, amely időben egybeesett az Otthonfelújítási támogatás kivezetésével és az egyre magasabb hitelkamat-környezettel. Ez és a támogatások átmeneti hiánya miatt mintegy 30%-os visszaesés tapasztalható a tavalyi bázishoz képest, vagyis jelentős az ablakpiac megtorpanása

- közölte lapunkkal a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).

A szövetség szerint a fent említett folyamat jelentősebb volt az év első felében, míg a hazai ablakgyártók idén ősszel már némileg kedvezőbb megrendelés-állománnyal dolgozhatnak, mint a nyáron.

Ebben közrejátszik, hogy az év folyamán nem nőttek az árak, sőt jó hír, hogy a gyártási alapanyagok oldalán egyelőre nem várható további drágulás miatt gyártási költségnövekedés, továbbá a felhasznált acéltermékeknél és egyéb összetevőknél enyhe csökkenés mutatkozott az elmúlt hetekben. Emiatt a gyártók ősztől némileg kedvezőbb árakat tudtak kiajánlani a megrendelőknek, mint a nyár elején. Azonban, október elején már nem lehet számítani a nyílászáró termékárak további érdemi csökkenésére, egyúttal fontos pozitívum, hogy egyelőre nem várhatók nagyobb áremelések sem.

A MÉASZ részéről adtunk be javaslatokat és szempontokat az előkészítés alatt álló lakossági energetikai korszerűsítési program kialakításához. Ennek nagyságrendje és megjelenési időpontja egyelőre kialakítás alatt van

– nyilatkozta Szarka László, a MÉASZ elnöke.

A szakember hozzátette azt is, hogy a soron következő program várhatóan más típusú konstrukció lesz, mint a korábbiak. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a vevők egy része mégis kivár egyelőre a támogatásokra, pedig most az árak kedvezőbbek, további csökkenés nem várható, továbbá pillanatnyilag kedvezően alakulnak a beépítő kapacitások is.

Aki teheti, vágjon bele már most a korszerűsítésbe, mert az időjárás egyelőre kedvező és a következő téltől lehetőség nyílik a tartós rezsicsökkentésre. Különösképp, mert az előző évben nem is volt komoly telünk, de ha „valódi” tél érkezik, mélyen a zsebbe kell majd nyúlni

- magyarázta a szakértő.

Az sem elhanyagolandó honnan vesszük a nyílászárót

Fontos kiemelni azt is, hogy a nyílászáró-piacot érintő jelentős visszatérő probléma, hogy nagyon széles teret nyert az ellenőrizetlen, sok esetben fekete- magán és céges import, amely akár a teljes beépítési volumen negyedét is elérheti. Ez nemcsak az építmény minőségét, hanem a hazai munkahelyeket is veszélyezteti. Ezek a nyílászárók számos esetben semmilyen minősítéssel nem rendelkeznek, energetikailag már ránézésre is elavultak (pl. 2-rétegű üvegezéssel), de legtöbbször tartóssági problémákkal is terheltek. Ezért kiemelten fontos, hogy ellenőrzött forrásból, megfelelő teljesítmény nyilatkozattal bíró homlokzati nyílászárót vásároljunk, és szakképzett munkaerővel, vagyis a gyártóval, szerződött partnerével, vagy szakképzett kivitelezővel építtessük be.

Mennyi az annyi?

Az építkezésnek mindig a finanszírozás a legkritikusabb része. Jelenleg 8−10 százalékos kamat alatt nincsenek széles körben elérhetőforrások a lakossági és vállalati beruházásokra. A mostani kamatkörnyezet mellett kevesebben döntenek a korszerűsítések mellett. Figyelni kell azonban a piacot, amelyre nézve biztató jel a fejlesztési szaktárca és a banki érdekképviselet között olyan megállapodás körvonalazódik, amely a kedvezőbb termék- és szolgáltatási árszintek mellett további piaci alapú segítséget nyújtana a lakáscélú beruházásoknak.

2023-24-re több, mint 2500 milliárd forintnyi állami és önkormányzati beruházást függesztenek fel, majd ennek jelentős részét törölték is. Az elmúlt hetekben jelentek meg újabb döntések, miszerint egyes új ipari beruházások támogatására infrastrukturális beruházásokat valósítanak meg. Így ez a terület egy kis levegőhöz jut

– mondta Szarka László, hozzátéve, hogy korábban az építkezések mintegy 60 százalékát az állami vagy önkormányzati beruházások tették ki, 20 százalék volt az ipari beruházások aránya és további 20 százalék a lakásépítési és felújítási szegmens, amelyben az új építés a meghatározó, de egyre jelentősebb szeletet jelentenek a felújítások is.

2021-2022-ben a felújításra igényelhető Otthonfelújítási támogatás felpörgette a piacot és többszörösére növelte a lakásfelújítások építőiparon belüli arányát. Bár erről vegyesek a kimutatások, de az arányuk érték szerint többszörösére, mintegy 6−8 százalék közöttire nőhetett 2022-ben, így mostanra fontos lába lett az építőiparnak, sőt e téren az energetikai felújítások különös jelentőséggel bírnak, amely az építőipar válságálló lábát jelenthetik. Ezt a kormányzat is felismerte, hogy az ehhez nyújtott támogatások ösztönzőleg hathatnak a megtakarítások felhasználására is. Az energetikai felújítások – nyílászárók cseréje, fűtés korszerűsítés – előmozdítása átfogó programmal nagyon fontos lenne a következő évekre nézve.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

nyílászáró

nyílászárócsere

ablak

ajtók

pénzügyek

gazdaság

hellovidek

szigetelés

rezsi