Elfogyott a magyarok pénze, de ennél is jöhet rosszabb? Ezért nem építkeznek itthon

MTI   
  Megosztom
Elfogyott a magyarok pénze, de ennél is jöhet rosszabb? Ezért nem építkeznek itthon

Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérésének eredményei szerint.


 

A szövetség csütörtöki, MTI-nek küldött elemzése szerint a nettó árbevétel tavaly a válaszadók kétharmadánál emelkedett, de az idén csak a cégek fele számol ezzel.

A felmérés szerint az idei évre növekedést elsősorban a magánmegrendelésben megvalósuló ipari épületek és raktárak, valamint komplex ipari létesítményeket kivitelező cégek prognosztizáltak. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség terén is elsősorban ezek a cégek járnak elöl, náluk 10 százalék feletti ez az érték, míg a zömében lakóépületek kivitelezésével foglalkozó vállalkozásoknál csak 0-3 százalék. A válaszadók háromnegyede szerint árbevétel-arányos jövedelmezőségük 2023-ban nem tud javulni. A lakossági megrendeléseknél kivárás jellemző, mert a lakosság megtakarításai nem elegendők sem új építésére, sem a felújításra, hitelt pedig nem vesznek fel a magas kamatok miatt - jegyezték meg a közleményben.

A gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, a szűkülő piacon felerősödött verseny ugyanúgy akadályozza a vállalkozások mindennapjait, mint a magas adminisztrációs terhek - ezekről nagyjából a válaszadók harmada vélekedett így. Az adminisztrációs teher a cégek szerint az elmúlt időszakban nemigen csökkent. A felmérés alapján az építőanyagok, építési termékek hiánya nem okozott gondot az elmúlt fél évben, a cégek ilyen problémát nem tapasztaltak.

A költségek emelkedését nem, vagy csak részben tudták érvényesíteni a kivitelezők, ami a jövedelmezőséget jelentősen rontja. A megrendelők és a kivitelezők közötti elszámolások, az áremelkedések közös viseléséről történő egyezkedés komoly feszültségeket generál a piacon - írta az ÉVOSZ.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

évosz

épületépítés

vállalkozások

építkezések

szakemberhiány

infláció