Katasztrofális volt az előző évben a termés: az idei évnek, viszont nyeretese lehet ez a növény

Agrárszektor   
  Megosztom
Katasztrofális volt az előző évben a termés: az idei évnek, viszont nyeretese lehet ez a növény

Bár a kukorica és a búza nagyon sokáig közel azonos méretű vetésterülettel rendelkezett Magyarországon, a tavalyi nagy aszály hatására idén mintegy 12 százalékkal kisebb területen vetettek kukoricát a magyar gazdák. Az év nagy kérdése volt, hogy milyen lesz az idei termés, és hogy bejön-e azoknak a számítása, akik idén is kitartottak a kukorica mellett, vagy azoknak lesz igazuk, akik kevesebbet vetettek belőle - írja cikkében az Agrárszektor. A lap által elvégzett gyors felmérés az előbbi álláspontot látszik igazolni: az általuk megkérdezett gazdák döntő többsége arról számolt be, hogy toxinmentes, jónak mondható eredmények születtek, bár idén is voltak olyanok, akiknek kevesebb szerencséjük volt a kukoricával.

Míg az előző években mintegy 1 millió körüli hektáron vetettek kukoricát a magyar gazdák, a 2022-es történelmi aszály és az annak következtében fellépő gyenge eredmények hatására idén jelentős csökkenés volt megfigyelhető a kultúra vetésterületében. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) tavaszi mezőgazdasági munkákról készített jelentése szerint 2023-ban összesen 871 ezer hektárt tett ki a kukorica vetésterülete, ami mintegy 12%-os visszaesésnek felelt meg. Ez, noha jelentős, még mindig szakemberek által korábban becsült 10-30%-os csökkenési skálán belül volt, ráadásul annak is a kedvezőbb végén.

A tavalyi év sokak számára figyelmeztetés volt

A vetési munkálatok befejeztével az év nagy kérdése természetesen az lett, hogy kinek lesz igaza: azoknak, akik a tavalyi aszályt és a katasztrofális hozamokat intő jelnek vették, és csökkentették a kukoricatermesztésük volumenét; vagy pedig azoknak, akik bíztak abban, hogy két egymást követő évben nem üthet be ugyanaz a mennykő. A kérdés annak fényében különösen releváns volt, hogy a búza, az árpa és a repce terméseredményei, bár mind jobbak voltak az előző évinél, végül alulmúlták a gazdák várakozásait. A kukorica tekintetében amúgy meglehetősen bizakodóak voltak a szakemberek és a gazdák. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptemberi jelentése szerint az uniós adatok azt mutatták, hogy Magyarországon jelentősen javult a szemes kukorica várható termésátlaga: a 8,20 tonnás hektáronkénti átlagtermés 17%-kal magasabb az elmúlt 5 év átlagánál és 140%-kal haladja meg a tavalyit.

A Fejér vármegyei Enyingi Agrár Zrt. idén a siló másodvetéssel együtt a tavalyihoz képest kisebb területen, összesen 2300 hektáron vetett kukoricát, de mostanáig még nem sikerült befejezni a betakarítást, még több mint 500 hektár van hátra - mondta el az Agrárszektor kérdésére a vállalat növénytermesztési főágazatvezetője, Sziládi József.

A Hajdúböszörményi Mezőgazdasági Zrt.-nél 250 hektáron vetettek kukoricát idén, ugyanakkora területen, mint egy évvel korábban. Boda István, a vállalkozás termelési igazgatóhelyettese a lap kérdésére elárulta, hogy a betakarításnak még nem értek a végére, de a vetésterület 80%-án már elkészültek az aratással. A szakember szerint az első mérések alapján, vagyis kombájnnyers állapotban 8-13 tonna közötti hozamokkal számolhatnak hektáronként.

A teljes cikket a témában az Agrárszektor oldalán olvashatjátok.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

kukorica

búza

gazdák

gazdaság

vetés

termény

agrárszektor

hellovidek