Küszöbön az összeomlás: ezen múlik, megmarad-e a vidéki Magyarország

MTI   
  Megosztom
Küszöbön az összeomlás: ezen múlik, megmarad-e a vidéki Magyarország

Nagy István az ország legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezete, a DélKerTÉSZ által szervezett Őszi hajtatási szakmai napon azt mondta, "a megoldást megtaláltuk, nem tankönyvekben, hanem a valóságban". A termelői együttműködések adhatnak választ a mezőgazdaság problémáira - jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön Szentesen.

Nagy István az ország legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezete, a DélKerTÉSZ által szervezett Őszi hajtatási szakmai napon azt mondta, "a megoldást megtaláltuk, nem tankönyvekben, hanem a valóságban". A víziszárnyas-, illetve a sertéstenyésztés vagy a gyümölcstermesztés nehézségeit említve a miniszter úgy fogalmazott, épp itt az ideje, hogy az ágazatok megtanulják és lekövessék azt a példát, hogy integrációban, termelői együttműködésben uralható a piac és érhető el a kívánt nyereség.

Ez biztosítja a magyar mezőgazdaság 21. századi létét, az élelmiszer önrendelkezésünket, a vidék megmaradását, a helyi gazdaság erősödését

- hangsúlyozta a politikus.

Nagy István szavai szerint nagyon erősen megfontolandó, hogy pályázati előnyökhöz azok juthassanak, akik valamely integráció vagy termelői együttműködés részesei.

Akkor tudunk piacot védeni, ellátásbiztonságot nyújtani, ha kiszámítható termelési struktúra áll mögöttünk. Enélkül nincs lehetőség a piac befolyásolására

- mondta.

A miniszter elmondta azt is, hogy a 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklus forrásaihoz Magyarország soha nem látott mértékű, 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít. Ennek köszönhetően a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben nagyszabású beruházási program indult. Több mint 11 ezer pályázat részesült 1455 milliárd forintot meghaladó támogatásban 2021 óta. Elmondta, a következő években még 1500 milliárd forint áll rendelkezésre a mezőgazdasági, élelmiszeripari fejlesztések megvalósítására.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

agrárium

nagy istván

szentes

termelők

gazdaság

hellovidek