Kevés munkával akarnak gyorsan meggazdagodni a magyar fiatalok: a következő cél a halhatatlanság lehet?

Pénzcentrum: A GEN-Z fesztiválon az előadásod a címe az lesz, hogy mit hoz a jövő a Z generáció számára – kell-e vagy sem pánikolniuk. Az én kérdésem az lenne, hogy ugyanez a jövő, mit hoz mindannyiunk számára, és hogy kell-e pánikolnunk?

Rab Árpád: Pánikolni semmiképpen sem szabad, mert ha az ember fél, akkor lebénul. Fontos azonban kiemelnem, hogy nem arról van szó, hogy az ember jövőkutatóként megmond egy tuti jövőt, mert nem egy jövő van, hanem több. Ezek igazából forgatókönyvek, ha valamit így csinálunk, akkor ez lesz a jövő, ha amúgy, akkor másképp alakulnak a dolgok. Az első és legfontosabb feladat, hogy mi képzeljünk el egy jövőt, amit szeretnék létrehozni, utána visszajövök a jelenbe, és elkezdek afelé menni, amit elképzeltem. Egy összetett és gyors világban lehetséges következmények és eredmények alapján forgatókönyvek készülnek, tehát nem megjósolom a jövőt, hanem elkezdem formálni ezek segítségével. A másik, ami miatt nem kell pánikolni, hogy az emberiség nagyon sok kihívás előtt állt már, és ezeket mindig megoldotta. Most is nagy kihívások előtt állunk, de ha megnézzük az elmúlt 10-20 évet, nagyon készülünk is ezekre. Társadalmi szemléletváltozással, kiépítettük a technológiákat, amikkel meg tudjuk menteni a Földet, ezek igazából már megvannak, csak meg kell csinálnunk a dolgokat. Persze ha ezt megoldjuk, majd létrejönnek új problémák, amiket majd a következő generációk oldanak meg. Nincs ebben semmi varázslat, az emberiség történelme ilyen.

Ha a Z generációnál maradunk, van egy kedvenc mémem. Ez arról szól, hogy a „szüleim” 20 évesen azon voltak, hogy pár éven belül vegyenek egy lakást vagy házat, legyen három gyerekük, aztán ezt meg is csinálták. Miközben „én” most 20 évesen kilátástalanul tengődök egy albérletben 2-3 lakótárssal, se párom, se karrierem, csak úgy vagyok. A mém kapcsán, tényleg ennyire kilátástalan a helyzete ennek a generációnak? Egyáltalán mennyire működik ez a nosztalgikus része a gondolkodásnak, a mai fiatalok is biztosan arra vágynának, amire a szüleik?

Egyrészt egyáltalán nem mindegy, honnan indulunk. Az elmúlt 150 évben, amióta a technológiai evolúcióban mozgunk, minden generáció gazdagabb lett, és volt víziója, hogy hova jut. Nem mindegy, hogy honnan akarsz továbblépni. Nagyon sok mindent elértünk. Összkomfortos lakásokban élünk, ha ez a kiindulópontod, akkor persze még tovább akarsz menni. Nem a hétköznapi életet akarjuk jobbá tenni, hanem valami mást. Itt jön az, hogy mit. Hogy még jobb hely legyen a Föld? Vagy menjünk ki az űrbe? Vagy ne dolgozzunk soha, mert robotok lesznek? Hogyan képzelem el azt a jövőt, ami jobb a mostaninál? A jelenlegi értékválságban egy kicsit az is benne van, hogy igazából most minden jó. Itt természetesen a fejlett országokról és a polgári középosztályokról beszélek. A nagy sikerek miatt a változást nem fejlődésnek, hanem támadásnak érezzük. A másik trauma, hogy igenis amikor ilyen nagy változásokban van a világ, az értékek megkérdőjeleződnek. Mi is a munka? Mi is a pénz? Mitől vagyok boldog? Az elmúlt 100 évben nagyon elmentünk az individualizmus felé. Sokkal fontosabb lett, hogy én mit szeretnék.

Kell azon gondolkodni, hogy ki boldog, ki nem, de a válaszok viszonyítási rendszereken múlnak. Mondhatom, hogy én milyen boldog generáció tagja vagyok, hiszen én tudtam volna 20 évesen venni egy lakást – megjegyzem, nem. De cserébe 30 éve dolgozom úgy, hogy alig van hétvégém. Ez lehet az egyik legszomorúbb üzenet is annak, aki azt mondja, hogy olyat akarna dolgozni, ami kreatív, de nem áldozná fel magát egy cégért, mert a mindennapi örömök fontosabbak például. Nekem akkor ez nem is létezett a víziómban. Először azt kell definiálni, hogy számunkra mi a boldogság. Nem biztos, hogy egy nagy, kertes családi ház, nem biztos, hogy egy autó, ami pedig sok generációnak az volt. Az más kérdés, hogy ahogy a globalizáció halad előre, egyre inkább széttolja a társadalmi rétegeket, a gazdagok még sokkal gazdagabbak lettek, ellenben sok más társadalmi rétegnél az üzleti modellek nem hozzák ki azt, hogy az emberek számára mi lehetne az élhető jövőkép.

Mindezt továbbá nagyban befolyásolja, hogy a digitális kultúrának van egy ilyen, „most kell, és az kell” érzése. Kevésbé van benne a csiszolgatás, az építgetés, a fejlesztés. A társkeresőnél is nem azt nézem, hogy majd összecsiszolódunk, hanem tökéletesen azt keresem, akire vágyom. A munkában egyből sikeres akarok lenni, nem akarok végigmenni a ranglétrán. Kevés munkával akarok gazdag lenni. Milyen jó fej azaz illető, aki négy év alatt popsztár lesz, és megtölti háromszor a Puskás Arénát. Én is ezt akarom. És amikor gyors sikert látunk, nem gondolunk arra, hogy az a tehetség és a hihetetlen szorgalom kombinációja miatt van, hanem azt hihetem, hogy egy általánosan működő stratégia. Nem mindegy, hogy mik azok az idolok, amikhez mérjük magunkat.

A Z generáció tagjai sokszor a saját értékrendszerükben lévő kudarcélmények miatt depressziósak, nem azért, mert a múlt értékmodelljei szerint ők ne lennének sikeresek.

A teljes interjú a Pénzcentrumon olvasható.

Címlapkép: Getty Images