Több mint hatszázmilliós fejlesztéssorozat indult Körösladányban: erre megy el a pénz

MTI   
  Megosztom
Több mint hatszázmilliós fejlesztéssorozat indult Körösladányban: erre megy el a pénz

Több mint 660 millió forintból öt fejlesztést indított a Békés vármegyei Körösladány önkormányzata - közölte az önkormányzat.

A támogatásokat a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) Pluszból nyerték el. A 2025. február végéig zajló fejlesztéssel vízitúra táborhelyet és csónaktároló öblöt alakítanak ki; a projekt célja a Sebes-Körös élővilágának bemutatását lehetővé tevő vízitúrák (kajak-kenu) és az aktív turizmushoz, horgászathoz kapcsolódó alap infrastruktúra kiépítése. Kajak-kenu kikötőt, csónaktárolót és sólyapályát hoznak létre; Kardos Károly polgármester elmondta, remélik, hogy a vízjogi létesítési engedélyt még most decemberben megkapják, utána írható ki a közbeszerzés.

2026 elejéig kell a pályázat szerint bővíteni a védőnői szolgálatot 150 millió forintból; ám a közbeszerzési kiírás már e héten megjelenik; tavasszal várhatón indul a kivitelezés is

- közölte a négyezer lakosú város vezetője. A projektben a meglévő épületet bővítik, energetikailag korszerűsítik (hőszigetelés, napelemek telepítése); parkolókat építenek; akadálymentesítenek és mobil informatikai berendezéseket, valamint a méhnyakrákszűréshez szükséges eszközöket vásárolnak.

Elkészültek a Zöldág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fűtésrendszerének felújításával, amelyre 64 millió forintot nyertek el. A már meglévő hőszivattyús gépházat átépítették, modernizálták; és az óvodai részen víztakarékos, fotocellás, automata csapokat szereltek be

- ismertette a polgármester.

Felhasználták az elnyert legnagyobb támogatási összeget, 250 millió forintot is, ebből felújították a 47-es számú főút melletti kerékpárutat több mint két kilométeren, és egy rövid, 282 méteres szakaszon járdával egybeépített új kerékpárutat építettek.

Ezzel az összes belterületi kerékpárút vagy új, vagy a közelmúltban lett felújítva

- hangsúlyozta Kardos Károly.

Egy másik, a Vidékfejlesztési Alapból elnyert 100 millió forintos támogatásból - amely mellé további 100 millió saját erőt tettek - új termelői piacteret alakítottak ki fedett árusítóhelyekkel, ahol rossz idő esetén is lehet árulni; két üzlethelyiséggel, vizesblokkokkal. A beruházás elkészült, az engedélyekre várnak, az árusok várhatóan januárban vehetik birtokba az új piacteret.

Ehhez a projekthez kapcsolódik egy 40 millió forintos Top Pluszos pályázat. A támogatásból 8 parkolót alakítottak ki az új piacnál, kiváltottak a régi közművezetékeket, szélesítették a meglévő aszfalt útburkolatot; a parkolót pedig térkővel fedték le

- mondta a polgármester.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fejlesztés

békés megye

körösladány

terület- és településfejlesztési operatív program