Több száz milliós fejlesztés Cigándon: erre fordították az elképesztő összeget

MTI   
  Megosztom
Több száz milliós fejlesztés Cigándon: erre fordították az elképesztő összeget

Lezárult a Dr. Ablonczy Pál Egészségügyi Központ 209,94 millió forintos fejlesztése a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cigándon. A beruházás százszázalékos támogatásból, a magyar állam és az Európai Unió finanszírozásával valósult meg.


 

A Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft. projektjének köszönhetően új napelemes rendszert állítottak üzembe, beépítettek két új nyílászárót, valamint a szakrendelőkben új infrapaneles kiegészítő fűtést is kiépítettek.

A fejlesztések során kicserélték a padlózatot és a falburkolatot, emellett informatikai és orvostechnikai eszközöket szereztek be, köztük két ultrahang-diagnosztikai rendszert, egy az agyi keringés vizsgálatára alkalmas transzkraniális Dopplert, egy kinetikus perimétert (látótérvizsgáló készüléket), egy fényterápiás kezelőt és tíz fizikoterápiás készüléket.

A közlemény szerint a beszerzett eszközöknek köszönhetően nemcsak az egészségügyi központ meglévő szolgáltatásai korszerűsödtek, hanem új, Cigándon eddig még nem elérhető kezelések elvégzésére is lehetőség nyílt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

beruházás

napelem

egészség központ