Ennek sokan fognak örülni: 650 millió forintból még új hidat is kapott Szentendre
Most érkezett a hír, hogy 2023 év végére befejeződött a városrészeket összekötő kerékpáros nyomvonal kivitelezése Szentendrén. A közel 7 kilométer hosszú beruházás megvalósulásával a Duna korzótól vagy a HÉV-állomástól indulva a patak mentén, Izbégen keresztül egészen a Dömörkapui elágazásig lehet kerékpározni a nagyobb biztonságot nyújtó kerékpáros nyomvonalon - írta a budapestkornyeke.hu.
Befejeződött Szentendrén „Városi intézményrendszer és a HÉV kerékpáros összekötése, I. ütem” elnevezésű projekt kivitelezése. A város 2017-ben, majd 2023-ban összesen 616,14 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott városi kerékpárút az önkormányzati önrésszel együtt közel 650 millió forintos beruházás, még egy új híd is kijött belőle a Bükkös-patak felett - írta a lap.
Több utca, utcaszakasz is megújult
Izbégnél új híddal is gazdagodott a város. A Bükkös patak két partját összekötő 16 méter hosszú kerékpáros-gyalogos hídtól a közeli utcáig 300 méter hosszan új gyalogos-kerékpáros út is épült.
A kerékpáros nyomvonal két szakasza napelemes közvilágítást kapott. A Duna korzótól a Kossuth Lajos utcáig, a Bükkös-patak menti gáton húzódó gyalogos-kerékpáros út fényeinek látványa tovább emeli Szentendre belvárosának esti hangulatát.
Az uniós forrásból finanszírozott kerékpárút a szentendrei piac területén halad, itt mintegy 400 méter hosszan újították fel a kockaköves burkolatot, majd a Bükkös-patak mentén folytatódik. A gyalogos-kerékpáros utakat – összesen több mint 700 m hosszan –, több szakaszon újraaszfaltozták, néhol szélesítették.
A hat városrészt összekötő kerékpáros nyomvonal elsősorban a szentendreiek közlekedését szolgálja, mert nem csak a 11-es főúton, hanem a városon belül is egyre inkább ellehetetlenül az autósforgalom.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)