Kiderült, mit tartanak fontosnak a magyar vállalkozók: így kímélik a környezetüket

MTI   
  Megosztom
Kiderült, mit tartanak fontosnak a magyar vállalkozók: így kímélik a környezetüket

A magyarországi vállalatok 97 százaléka részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a mostani gazdasági nehézségek miatt még inkább szükséges lesz a fenntartható, megújuló, alternatív energiaforrások használata - derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-nek.

A közlemény idézte Suba Leventét, a K&H fenntarthatósági vezetőjét, aki elmondta, hogy a vállalatok környezeti fenntarthatóság iránti attitűdje sokat javult, de a szándék és a tettek között egyelőre nagy a szakadék. Zöld energiát például jelenleg a vállalatoknak csupán fél százaléka vásárol, pedig ez az egyik legkézenfekvőbb tevőleges hozzájárulás a karbonlábnyom csökkentéséhez - ismertette a szakember.

Kevesebb a környezetóvó tevékenység

Rámutattak, hogy nem csupán a megújuló energiaforrások felhasználása csökkent a megkérdezett vállalatok körében, de lényegében minden olyan tevékenység mérséklődött, amely valamilyen formában a környezet megóvását célozza. Példaként említették, hogy kevesebb figyelmet fordítottak az energiatakarékosságra, az ingatlanok hőszigetelésére, a veszélyes hulladékok kezelésére, környezettudatos termékek fejlesztésére, általában a környezetbarát tevékenységre. Egyedül a cégek papírfelhasználásánál mutatható ki folyamatos csökkenés, ami érzékelhetően enyhíti a környezetterhelést.

Milyen eredmények jöttek ki?

A K&H 2022 tavasza óta közli a fenntarthatósági indexet. A negyedik féléves adatgyűjtés 2023. október 9. és 31. között történt. A K&H 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezte meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. A 48 kérdésből álló kérdéssorból öt alindexet hoztak létre, ezek súlyozott átlagából képezik a K&H fenntarthatósági indexet, amely ezúttal 39 pontot ért el. Ez az érték ugyan 1 pontos emelkedés az előző félévhez képest, de még mindig nem éri el az egy évvel ezelőtti 40 pontos szintet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

környezetvédelem

kutatás

zöldenergia

vállalkozók

gazdaság

fenntarthatóság