Emelkedik a tanárok fizetése februártól: duplázódó bérekre lehet számítani

MTI   
  Megosztom
Emelkedik a tanárok fizetése februártól: duplázódó bérekre lehet számítani

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rétvári Bence közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen legalább 93,5 százalékkal növekednek a bérek.

Mennyit keresnek majd a tanárok?

Ismertetése szerint a mostani emelésnek köszönhetően februártól a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz. Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot, pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők, míg a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul, a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.

A döntés több mint 140 ezer embert érint - jelezte, hozzátéve: a folyamat nem áll meg, mivel a kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését. Sőt, ha a diplomás bérek átlaga a most számíthatónál nagyobb mértékben emelkedik a következő években, akkor a bejelentettnél nagyobb mértékben emelkedhet a pedagógusok fizetése is - jegyezte meg.

További emelésekre lehet számítani

Az államtitkár megjegyezte: az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény. A természettudományos területen dolgozók plusz 4 százalékot, a mesterfokozattal rendelkezők pedig plusz 2 százalékot kapnak - fűzte hozzá.

Rétvári Bence elmondta: a béremelésről azt várja a kormány, hogy tovább növekedjen a pedagóguspálya iránti érdeklődés, pályán tudják tartani a legjobb képességű tanárokat, és sikerüljön visszavonzani a pályaelhagyókat is. Elmondása szerint az új életpályatörvény és a fizetések emelésének híre pozitívan befolyásolta a felsőoktatási felvételit.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizetésemelés az életpálya valamennyi fokozatában "észrevehető" lesz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az alapbérek emelkedését most a pótlékok is követik, így a többletfeladatokat vállalók - például vezetők, helyettesek, osztályfőnökök - is jelentős többlettel számolhatnak. Úgy fogalmazott, a béremelés egy folyamat kezdete, ami 2025-ben folytatódni fog, hiszen további öt évre garanciát vállal az állam, hogy megtartja a pedagógusbérek pozícióját.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

tanárok

tanárhiány

fizetés

fizetésemelés

gazdaság

oktatás