900 milliós fejlesztés Ballószögön: de mire költötték ezt a rengeteg pénzt?

MTI   
  Megosztom
900 milliós fejlesztés Ballószögön: de mire költötték ezt a rengeteg pénzt?

Európai uniós támogatással, mintegy 900 millió forintból fejlesztést hajtott végre a Hennlich Ipartechnika Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön - közölte a cég ügyvezető igazgatója, egyben társtulajdonosa.

Gawin Balázs elmondta: az új, zöld beruházásnak minősülő, 1370 négyzetméter alapterületű irodaház, raktár- és gyártócsarnok megépítését a Széchenyi Terv Plusz pályázatán nyert több mint 209 millió forintból, továbbá saját erőből és beruházási hitel révén finanszírozták. Az üzemet egy korábban megvásárolt telephelyen alakították ki. A mintegy két év alatt megvalósuló fejlesztési projekt keretében a vállalkozás egy esztergagéppel is bővítette eszközállományát.

A cégvezető hangsúlyozta: a fejlesztés célja a gyártási kapacitás növelése, illetve az alvállalkozói kapacitás vállalaton belüli megoldása volt, ami az üzemcsarnok megépítésével, valamint új gyártási technológia beszerzésével valósult meg. Az új berendezés olyan kopó alkatrészek gyártását teszi lehetővé, amelyek az autóipari beszállítók gyártósoraiban fontos szerepet játszanak, késedelmes szállításukkal akár a nagyvállalat gyártása is leállhat

A kecskeméti Mercedessel is szoros együttműködésben állunk az új elektromos autógyártáshoz szükséges kiszolgáló berendezések szállításában, raktározásában, illetve javításában, és ezek mind értéknövelő tényezők

- tette hozzá Gawin Balázs.

A Hennlich Ipartechnika Kft. osztrák-magyar gyártó és kereskedelmi társaság, amely kizárólagos joggal képvisel több nemzetközi vállalatot a szivattyú-, fúvóka- és armatúratechnika, kenés- és tömítéstechnika, mérés és ipari elektrotechnika területén. Az 1993-ban alapított vállalkozás fő feladatának tekinti az ipari cégek kiváló minőségű szivattyúkkal és tömítőfejekkel, nyomórugókkal történő kiszolgálását. Több nagyvállalat részére - egyebek mellett a MÁV Start Vasúti Személyszállítási Zrt.-nek - gyártanak és értékesítenek beszállítói minőségben szerszámokat, kompenzátorokat, egyéb kellékeket. Összesen mintegy 600 terméket gyártanak és forgalmaznak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fejlesztés

beruházás

bács-kiskun megye

ballószög