Meglepő számokra derült fény: ennyi most a magyar fizikai munkások órabére

HelloVidék   
  Megosztom
Meglepő számokra derült fény: ennyi most a magyar fizikai munkások órabére

2023 negyedik negyedévének végére 1952 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 19,8 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1630 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2022 negyedik negyedévéhez képest 10,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés, ez az érték egy viszonylag szűk, 1700-1900 forint közötti sávban mozog. Csupán Közép-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország és a főváros ugrik ki ebből a mezőnyből: előbbi régióban 2100 forint már az órabérek átlagos nagysága, miközben utóbbi területeken ez az érték immár a 2600 forintot közelíti.

Az első látásra kiemelkedő mértékű növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is: a minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, így a cégek már idén végrehajtották az általában csak januárban esedékes béremeléseiket

– hívta fel a figyelmet Hamrák Viktor, a portál szolgáltatási igazgatója.

Enélkül becsléseink szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme. Mivel decemberben már csupán 5,5 százalékkal emelkedett az infláció az egy évvel korábbi szinthez képest, mindenképpen kijelenthető, hogy a reálbérek a 2023-ban tapasztalt visszaesés után ismét növekedési pályára kerültek.

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2023 negyedik negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A szellemi középvezetők körében jellemzően csak januárban kerül sor a fizetések éves szintű rendezésére, ennek ellenére immár ebben a körben is kétszámjegyű lett az év végére a bérnövekedés üteme

– magyarázza Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere.

Bár számos vállalkozás továbbra is küzd a recesszió miatt fellépő finanszírozási problémákkal, a munkahelyek többségében immár a középvezetői szinten is biztosított lehet a reálbérek újbóli növekedése.

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól is kissé elmaradó, 9,3 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során a Moore Hungary adatai szerint. Továbbra is viszonylag magas, 4 százalék körüli mind a kilépési, mind a belépési forgalom ebben a körben, vagyis továbbra is aktív a fluktuáció. Ezt a cégek jövőre – a növekvő verseny miatt - várhatóan a meglévő állomány körében is érvényesített magasabb bérekkel igyekeznek majd mérsékelni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

munka

fizikai munka

fizetés

gazdaság

álláskeresők

fizetésemelés

minimálbér