Alig használjuk őket, de mégis több ezer van még belőle: ezért állnak még a telefonfülkék az utcákon

Szurok Dávid   
  Megosztom
Alig használjuk őket, de mégis több ezer van még belőle: ezért állnak még a telefonfülkék az utcákon

Ezrével működnek még mindig idehaza a nyilvános telefonfülkék, ugyanakkor használatuk a mobiltelefonok terjedésének köszönhetően jelentősen visszaesett már. A nyilvános telefonok használata az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején volt a csúcson, az ezredforduló óta Magyarországon is fokozatosan csökkentek a telefonfülkék, a 2000-es évek elején még csaknem 30 ezer fülke 2021-re már kevesebb, mint ötezerre apadt, és ezek fenntartása is évente többszázmillió forintos ráfizetéssel történik. A NMHH, Kommunikációs Igazgatósága a HelloVidéknek elmondta, hogy a szolgáltatók kötelesek nyilvános telefonállomásokat működtetni, ugyanakkor itthon is folyamatban van a nyilvános telefonok fenntartásának kérdése is.

Szinte nincs olyan nagyobb vidéki város, vagy település, ahol ne találkoznánk még mindig nyilvános telefonfülkével. A pénzbedobós készülékek forint- és euróérmével egyaránt használhatók. Azt, hogy egy adott településen mennyi nyilvános telefonállomást kell fenntartani, az elektronikus hírközlésről szóló törvény rögzíti. A jogszabály szerint településenként egy nyilvános telefonállomás működtetését szükséges biztosítaniuk a szolgáltatóknak. A NMHH, Kommunikációs Igazgatósága ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta:

  • kötelező minden megkezdett háromezer lakosonként legalább egy darab, háromezer főnél kisebb lélekszámú település esetében településenként legalább egy darab nyilvános telefonállomás működtetése;
  • a kötelezően létesített nyilvános telefonállomások legalább 3 százalékának hallás- és mozgáskorlátozottak által is használhatónak kell lennie.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos részletes szabályokról szóló NMHH rendeletben foglaltak szerint vizsgálja, hogy indokolt-e a nyilvános telefonállomásokat üzemeltetni egyetemes szolgáltatáselemként.

Az európai uniós rendelkezések értelmében a tagállamoknak felül kell vizsgálniuk, hogy indokolt-e a nyilvános állomások fenntartása, illetve kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a segélyhívással kapcsolatos szempontokra is.

Az NMHH rendeletében foglalt, a vizsgálat lefolytatásához feltétlenül szükséges adatszolgáltatás a 2020. évre vonatkozóan lezajlott, a 2021-2023. évekre vonatkozóan azonban még folyamatban van, nem zárult le

- hívta fel a figyelmet lapunknak a NMHH, Kommunikációs Igazgatósága.

A NMHH, Kommunikációs Igazgatóság közlése szerint az egyetemes szolgáltatók a jogszabályban, illetve kijelölési határozatokban rögzített küszöbértékből adódó számnál kb. 16 százalékkal több nyilvános állomást üzemeltetnek. Az, hogy jelenleg mennyi nyilvános telefonfülke található az országban nehéz megmondani, ugyanakkor a Magyar Telekom a 2023-as első negyedévi adatai szerint összesen 4389 nyilvános távbeszélő készüléket üzemeltetett.

A nyilvános állomások használata – alapvetően a nyilvános állomások elhelyezkedésétől függően – eltérő, emiatt az egyes használati jellemzőknél szolgáltatónként, településtípusonként akár nagyobb eltérések is azonosíthatók. Az eddigi adatok alapján a nagyobb településeken (így például Budapest pesti belső kerületeiben, illetve a megyei jogú városok döntő többségében) a nyilvános állomások használata intenzívebb

- emelte ki a HelloVidéknek a NMHH, Kommunikációs Igazgatósága.

Mint írták, a szolgáltatáselem fenntartásával kapcsolatban fontos szempont, hogy a nyilvános állomásokról segélyhívásokat lehet indítani, ezek száma továbbra is jelentős. Fontos hangsúlyozni, hogy nyilvános állomások a segélyhívásban betöltött, még mindig nem elhanyagolható szerepe miatt a telefonfülkék megszüntetésének kérdése fokozatos óvatosságot követel meg.

A Kisalföld tavaly rákérdezett a Magyar Telekomnál, hogy jelenleg mennyi nyilvános telefonfülke van még szerte az országban. A vállalat a lapnak elmondta, hogy Budapesten 2022-ben 400, vidéken 50 fülkét szereltek le, a meglévők fenntartása pedig évente 350 millió forintjába kerül a cégnek. A Magyar Telekom folyamatosan ellenőrzi a kihelyezett eszközöket. A legjobban a fővárosban és a nagyvárosokban használódnak el a telefonfülkék leginkább a vandálok miatt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

telefonfülke

díj

nmhh