Erre költötték az EU-s ingyenpénzt Gyulán: egymilliárdból még a Százéves cukrászdát is kipofozták

MTI   
  Megosztom
Erre költötték az EU-s ingyenpénzt Gyulán: egymilliárdból még a Százéves cukrászdát is kipofozták

Felújították a gyulai Ladics-házat és az ott megtekinthető tárlatot uniós támogatás segítségével. A múzeum keddtől ismét látogatható.

A tárlat megújításáról Bódán Zsolt történész, kurátor az MTI-nek elmondta, az eredeti kiállítás 1989-ben nyílt meg; nemcsak a ház, a bútorok és a tárgyak, hanem a Ladicsok irathagyatéka is fennmaradt, így országosan egyedülálló módon, komplexitásában mutatta be a polgári életmódot. Ám az eredeti koncepcióban is az szerepelt, hogy az épület hátsó szárnyát is megnyitják a közönség számára, ami akkor elmaradt, így "régi adósság" volt a tárlat megújítása.

Kifejtette, a ház korábban is látogatható részei (az étkezőként is funkcionáló közösségi tér, a szalon és a hálószobák) alapvetően nem változtak, megmaradt hagyományos enteriőr jellegük, bár kerültek be új, eddig nem látható tárgyak a hagyatékból. Az érdeklődők QR-kódok segítségével juthatnak plusz információkhoz a műtárgyakról, a terem történetéről vagy jellegzetes elemeiről.

Most viszont megnyitják az eddig nem látogatható részeket is a látogatók előtt: a konyhát, a kamrát és a fürdőt, valamennyit eddig be nem mutatott Ladics-tárgyakkal rendezték be, és itt számos interaktív elemet helyeztek el - mondta a kurátor. Belépéskor a Ladics család tagjai "köszöntik" hologram formájában a belépőket, akik elmesélik életüket, így kibontakozik a család és a ház története.

A fürdőben bemutatják a polgári higiénés kultúrát; a ház speciális vízvezetékrendszerének és a korabeli illemhelyeknek a működését. A konyhában a húsdaráló megérintésével lecsévélődik egy falvédő, és azon jelennek meg kiegészítő tartalmak. A kamrában a kihúzható fiókok mozgatásával indul el a vetítés, amely bemutatja, hány cselédje volt a Ladics-háztartásnak, és pontosan mi volt a feladatuk - ismertette Bódán Zsolt.

A leglátványosabb interaktív elemnek a kocsiszínben lévő korabeli fogatban elhelyezett VR-szemüveget nevezte, amelynek felvételével az 1910-es Gyula belvárosában lehet sétát tenni. Az ott látható látványt elsősorban korabeli képeslapok alapján mintázták - jegyezte meg.

A Ladics-ház a 19. század elején földszintes polgárházként, jegyzői lakásnak épült. Első lakója, Szakál Lajos vendégül látta a házban Petőfi Sándort. Őt követték a Ladics-leszármazottak. Az épület az 1970-es évek végén - életjáradéki szerződés keretében - került a város tulajdonába.

A gyulai önkormányzat az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből nyert el egymilliárd forintot, az összegből építették meg a Nagyváradi úti kerékpárút hiányzó részeit és újították fel a Százéves Cukrászdát is. A város a beruházásokhoz mintegy 240 millió forintot önerőként biztosított.

A Ladics-ház komplex felújításon esett át, amely magába foglalta az épület állagmegóvását, a fűtésrendszer kiépítését, vizesblokkok kialakítását. Emellett interaktívvá tették a tárlatot, kialakítottak egy múzeumpedagógiai termet, amely kisebb rendezvényeknek és időszaki kiállításoknak adhat otthont. Megépült egy átjáró is, amely összeköti a Ladics-házat és a mellette lévő Százéves cukrászdát.

A rekonstrukcióval a téli időszakban is folyamatosan látogatható lesz a hideg időben eddig csak telefonos bejelentkezést követően megtekinthető ház.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

felújítás

gyula

cukrászda

múzeum