Razziát tartott a Nébih a Tisza-tónál: büféket, és vendéglátóhelyeket ellenőriztek

MTI   
  Megosztom
Razziát tartott a Nébih a Tisza-tónál: büféket, és vendéglátóhelyeket ellenőriztek

Június utolsó hetében a Tiszta-tónál működő vendéglátóhelyeket ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Mindössze 51 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást. Június 14-étől rendelte el Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár a nyári szezonális ellenőrzés-sorozatot, mely idén is egy-egy jelentősebb területre fordít kiemelt figyelmet.

A vizsgálatok középpontjában - a tavalyihoz hasonlóan - a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.

Többek között míg a 2023-as év ellenőrzései során jellemző szabálytalanság volt a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiánya, addig az idei évben már kevesebb ilyen hiba fordult elő. A vizsgálatsorozat egészét nézve az élelmiszerek kezelésében is javulást tapasztaltak a szakemberek. Ugyanakkor néhány egységben idén sem volt megfelelő a különböző megítélésű élelmiszerek tárolása, védelme, valamint akadt olyan vendéglátóhely, ahol hiányzott a rovarháló a nyílászárókról.

Az előző évhez képest az alapanyagok szempontjából is kevesebb szabálytalanságot találtak az ellenőrök, intézkedésre csupán kis mennyiségű, jellemzően lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idejű élelmiszer esetében volt szükség.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

nébih

ellenőrzés

tisza tó