Már most örülnek a gazdák: jó hírt kaptak, lesz őszre elegendő ebből a vetőmagból

MTI   
  Megosztom
Már most örülnek a gazdák: jó hírt kaptak, lesz őszre elegendő ebből a vetőmagból

Megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmag áll rendelkezésre a vetési szezon előtt - közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

A szervezet közleménye szerint az ágazati szereplők közreműködésével elindították a fémzárolt vetőmagok nagyobb arányú használatát ösztönző kampányukat a mezőgazdasági gazdálkodók körében. Az elvetett vetőmagok között jelenleg évente átlagosan mintegy 40 százalékot tesz ki a fémzárolt vetőmagok aránya, ezzel Magyarország lemaradásban van az európai átlaghoz képest.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: szeretnék tudatosítani, hogy a piacképes minőségi árualap előállításának, a nyomonkövethetőség biztosításának fontos feltétele a minősített, fémzárolt vetőmag használata.

Perczel Péter, a szervezet kalászos és nagymagvú hüvelyes szekcióbizottságának elnöke ismertette: az őszi vetési szezon előtt minden évben felmérést végeznek a tagság körében, és törvény adta lehetőségeiket kihasználva tájékoztató árat állapítanak meg. A szövetség a piaci körülményeket figyelembe véve az őszi búzánál nettó 161 ezer, az őszi árpánál pedig 150 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a II. szaporulati fokú vetőmagokra. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A szekcióbizottság elnöke kifejtette: az őszi kalászosok vetőmagja várhatóan fedezni fogja az igényeket.

Az egy évvel ezelőtti alacsony terményárakhoz képest enyhe emelkedés tapasztalható, de jelentős eltérés van a takarmány és a malmi minőségi kategóriák között. Az országosan jellemző gyengébb takarmányminőség alacsonyabb várható árbevételét nem tudja ellensúlyozni a magasabb termésátlag, és ez kedvezőtlenül hat a fémzárolt vetőmag vásárlási szándékokra. Az elmúlt éveket jellemző egyre növekvő pénzügyi gondok szintén a fémzárolt vetőmagfelhasználás növekedése ellen hatnak

- jelezte közleményében a vetőmag szövetség.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vetőmag

vetőmag szövetség

őszi kalászos vetőmag