Szerte az országban bűnöztek: most elkapták a gyulafirátóti tolvajokat

HelloVidék   
  Megosztom
Szerte az országban bűnöztek: most elkapták a gyulafirátóti tolvajokat

Egy idős nő azért tárcsázta a 112-es segélyhívót augusztus 1-jén 10 órakor, mert háromnegyed órával korábban két ismeretlen besurrant gyulafirátóti házába, és pénzt, valamint arany ékszereket vittek el közel négyszázezer forint értékben. Az asszony éppen a sövényt nyírta a ház előtt, amikor a tolvajok kihasználták, hogy nyitva maradt a kertkapu, és mögötte bejutottak az ingatlanba. Egy másik, közelben álló ház udvarára is bementek a férfiak, ám onnan gyorsan távoztak, miután a tulajdonos észrevette őket. Azt állították magukról, hogy villanyóra-leolvasók, és alibiből fotót készítettek a szekrényről.

A nyomozók azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható két pécsi férfit, és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Ennek alapján a pécsi rendőrök augusztus 2-án hajnalban otthonában fogták el a 23 éves férfit, majd a veszprémi nyomozók kihallgatták. Augusztus 5-én pedig Veszprémben fogták el a rendőrök 55 éves társát.

A nyomozás során kiderült, hogy a két tolvaj nemcsak Veszprém környékén követett el hasonló lopásokat, hanem Nyugat-Magyarország számos településén is. Az így megszerzett ékszereket zálogházakban értékesítették, melyek közül a nyomozók többet megtaláltak, majd lefoglaltak. Az eljárás során a sértettek köre még bővülhet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tolvajok

gyulafirátót

besurranó tolvajok