Erre senki sem számított: újabb filléres magyar gyümölcsnek inthetünk búcsút?

Népszava   
  Megosztom
Erre senki sem számított: újabb filléres magyar gyümölcsnek inthetünk búcsút?

Távolról sem mondható egységesnek a mostani gyümölcsszezon. Ami biztos, az az aszály, illetve, hogy az idei nem az alma éve lesz. A becslések szerint ugyanis mintegy 150 ezer tonnával kevesebbet takarítanak be belőle, mint tavaly. Az étkezési minőségű alma mennyisége a várakozások szerint 90-100 ezer tonna körül alakul, míg ipari almából 220-240 ezer tonnányi szedhetnek. A termés a belföldi fogyasztást sem fedezi, miután az étkezési alma igénye 110 ezer tonnára, míg az feldolgozói kapacitás 400 ezer tonnára tehető – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) összefoglalójában. A léalma nettó felvásárlási ára a napokban kilogrammonként 75-80 forint között szóródik, ami a tavalyi közel duplája. Az étkezési alma esetében pedig 25-35 százalékos termelőiár-növekedés várható – írja a Népszava.

A gyengébb termés hátterében több tényező áll. Így 2023-ban viszonylag jó szüretnek örülhettek a gazdák, a fák terheltebbek voltak, ami a rosszabb kondíciójú ültetvényekben idén egy eleve gyengébb virágzásban és termésben ütött vissza. Ezen kívül jelentős terméskiesést okoztak az időjárási károk, amelyből idén több is akadt. Az egyik legmarkánsabb a nyári aszályos időszak volt.

A helyzetet élezi, hogy az Európai Unióban is gyengébb a termés az átlagosnál

A tervezett 11,5 millió tonna helyett vélhetően alig 10,2 millió tonna jön össze. Nem túlzás azt feltételezni, hogy ez a feszített piac uniós szinten a felvásárlási árak további alakulására is hatással lesz. Így a fogyasztók – itthon is – igencsak kellemetlen meglepetéssel találkozhatnak majd a polcok előtt állva.

Nem néz ki ennyire rosszul a szilva- és az őszibarackszezon, ami annak köszönhető, hogy a fagykárok elkerülték ezeket a gyümölcsösöket. A várható terméssel kapcsolatban a NAK-nak és a FruitVeB-nek egyelőre az előbbivel kapcsolatban vannak előrejelzései. A betakarítási szezon, akárcsak a legtöbb gyümölcsfaj esetén, nagyságrendileg 2-2,5 héttel korábban kezdődött. A jelenlegi információk szerint pedig 50-60 ezer tonna között lesz a termés, tehát 2024-et a jobb évek közé lehet majd sorolni. A most jelzett mennyiség meghaladná a korábbiakat, hiszen az elmúlt 4 évben átlagosan 45 ezer tonna körüli szilvát tudtak szedni a gazdák. A most prognosztizált mennyiséget nem lehet azonban biztosra venni.

Az alma esetében tapasztalható a legdurvább változás

A lap beszámolójából kiderül, hogy az árak alapján egyelőre az látszik, hogy a piac a tavalyinál nagyobb mennyiséggel számol. Így olyan drámai és a fogyasztók számára kellemetlen fejleményeket nem lehet tapasztalni, mint az alma esetében. Az adatokat gyűjtő Agrárinformációs portál adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a szilva ára fajtáktól függően kilogrammonként 350-420 forint volt a napokban, míg egy éve ilyenkor 350-380 forintos árak voltak a jellemzőek. A fővárosi fogyasztói piacokon ennél magasabb árak éltek, ám az elmúlt évi kilogrammonként 700-880 forinttal szemben most némi mérséklődés 600-700 forint közötti árakat regisztrált a portál.

A fagykárok az őszibarackosokat is elkerülték, a várható terméssel kapcsolatban a FruitVeB-nél még nem adtak előrejelzést, mert a most zajlik a felmérés. Ami változás, hogy majdnem mindenhol 2-3 héttel korábban kezdődött a szezon. A nagy meleg miatt sokkal gyorsabban is érik a gyümölcs, ami azt jelenti, hogy a szezon 3-4 héttel korábban érhet véget a tavalyinál. Az egyébként idén 2288 hektáron termesztenek őszibarackot és 102 hektáron nektarint. A 2023-as évben még 2466 hektár őszibarackkal és 113 hektár nektarinnal lehetett számolni. Csak az utóbbi 5 évet tekintve ez 20 százalékos mérséklődés az őszibaracknál és csaknem 30 százalékos zsugorodást a nektarinnál.

Az árak a tavalyinál jobb termésről árulkodnak

A mostani árak – a szilvához hasonlóan – itt is a tavalyinál jobb termés reményét tükrözik. A portál adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon az őszibarack termelői átlagára 13 százalékkal volt alacsonyabb 2024 24–33. hetében, mint egy évvel korábban. Így az őszibaracknál a sárga húsú fajtáknál az I. osztályú áru 800-900 forint kilogrammonként, a fehér húsú 600-700 forint között értékesíthető. A hazai, I. osztályú nektarin kilogrammonként 600-780 forintért cserél gazdát.

Reméljük összejön a megfelelő termés és az árakat tartani tudjuk, de sok múlik majd azon, hogy miként alakul az időjárás és az aszály mennyire rondít bele az elképzeléseinkbe

- foglalta össze piaci helyzet a Népszavának egy csongrádi termelő.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

alma

almatermesztés

gyümölcs

gazdaság

mezőgazdaság

magyar alma